Szinte már jelentősége sincs a pesti rakpart ütemszerű hétvégi lezárásának, hogy a gyalogosok-bringások használhassák. A parlamenti szakasz átépítése miatt már így is funkcióját vesztette az útvonal.
Ezen a hétvégén is megnyílik a gyalogosok és a kerékpárosok előtt a pesti alsó rakpart, de az Idősebb Antall József rakparton indult építkezés miatt csak a Kossuth tér és a Közraktár utca közötti szakaszt vehetik birtokba szombat reggel 6 és vasárnap 23 óra között – ismertette a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A közelmúltban nagyberuházással teljesen felújított Idősebb Antall József rakpart újbóli, jelentős átépítése miatt június 7-én, hétfőn az Eötvös tértől a Margit hídig lezárták a teljes útszakaszt a közúti forgalom elől.
Mindez jelentős nehézséget jelent a fővárosi forgalomnak, a város egyik fő ütőerét jelentő pesti rakpart kiesése kiemelt terhelést ró a budai oldali alsó-, és felső rakpartokra is. Ezeken a forgalom a héten nagyságrenddel nőtt, a reggeli dugó előbb kezdődik, majd egész nap lépésben halad a forgalom, és tovább is tart időben a zsúfoltság, ahhoz képest mikor a pesti rakpart is képes forgalmat bonyolítani. Lényegében a belvárost részben is érintő útvonalakon a megszokottnál nagyobb utazási idővel lehet kalkulálni.
A budai oldal terhelésnövekedése felduzzasztja a kapcsolódó budai utak forgalmát, jelentős a dugó kiterjedése, hiszen a Duna vonalával párhuzamos útvonalakon is megnőtt a forgalom. Feltehető a kérdés, hogy egy pár éve jelentős összegért felújított útszakasz újbóli felújítása milyen terhet ró a főváros lakosságára a mindennapi életben, és ezt elsősorban a budai oldal lakói fizetik meg az életminőségük romlásával: csekély vigasz, hogy később majd ők is sétálhatnak a Parlament előtt.
A jelenlegi ideiglenes forgalmi rend lehetővé teszi, hogy hétvégén a gyalogosok és a kerékpárosok használják a rakpartot a Közraktár utca és a Kossuth tér között. A BKK közleménye szerint az utolsó be- és kijárat a Garibaldi utcai felhajtó lesz, a kerékpárral vagy rollerrel közlekedőknek, valamint a babakocsival sétálóknak azt a felhajtót érdemes igénybe venniük. Az Országház északi oldalánál lévő, a rakpartra vezető lépcső is nyitva lesz, de csak gyalogosan, a látogatóközpont és a múzeumhajó megközelítésére lehet használni.
A városvezetés célja a rakpartok gyalogosbarát megújítása. Első lépésben a pesti alsó rakpart Kossuth tér és Margit híd közötti részén indult meg a terv valóra váltása. Az Idősebb Antall József rakpart átépítése után egybefüggően sétálhatóvá válik a Duna partja ezen a szakaszon. A lépcsős partfal megmarad, a Markó utcai rámpa támfala azonban beljebb kerül. A világörökségi védett látkép nem sérül, és 35 fával zöldebbé válik a partszakasz.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.