2024.08.05, 05:12
Automatizált díjfizetés a francia autópályákon

Fizetőkapuk helyett kamerás, rendszámfelismerő rendszerrel teszik lehetővé a díjfizetést a franciák az autópályákon.

Franciaországban az útdíj összege a megtett távolságtól függ, az autópályákon ehhez fizetőkapus rendszer szolgál. A tervek szerint a következő években az összes francia autópályán bevezetik a digitális útdíjfizetést, és elbontják a kapukat. Az új fizetőrendszerben nincsenek fizetőkapuk, nem kell megállni és jegyet venni, illetve az autópálya elhagyásakor a kapunál ismét megállni, és fizetni. A járművek felhajtását kamerák ellenőrzik, majd a rendszámokat automatikusan rögzítik.

Az új rendszer előnye, hogy a forgalom gyorsulhat. A fizetésről már az autósnak magának kell gondoskodnia. Erre az autópálya használat után 72 óra áll rendelkezésre. Vagy online felületen, vagy benzinkútnál, a legközelebbi pihenőhelyen vagy dohányboltnál lévő automatánál.  Ha valaki nem fizet időben, az a legrosszabb esetben 375 eurós büntetést is kaphat.

Az első autópálya-szakasz, amelyet próbaképpen felszereltek az új, kamerás rendszerrel, egy kevésbé forgalmas, 30 kilométeres szakasz volt az A79-es autópályán, Allier megyében, Közép-Franciaországban. A rendszer 2024. júniusában a Párizsból Normandia felé tartó A13/A14-es úton is üzembe állt. Idén decemberben a tervek szerint a teljes 230 kilométer hosszú A13/A14 útvonalat átalakítják Párizstól Caenig, Normandiában. A tervek között szerepel az A69 Toulouse melletti és az A40 Genf melletti út is.

Az alábbi autópályák egyes szakaszain szintén bevezették az új díjfizetési módot:

A4: Saarbrücken – Metz, Boulay 36. kijárat

A13/A14: Párizs – Caen (részleges)

A79: Montmarault – Digoin

Arról még nincs információ, hogy a legforgalmasabb francia autópályákat, az A7-es Lyonból a Rhône-völgyön át Marseille-be és az A8-as Fréjusból Marseille-be a Côte d’Azur-on mikor alakítják át.

A rendszer átalakításától azt remélik a franciák, hogy évente 1,7 millió órával csökken az autópályákon a várakozási idő, így 9,5 millió liter üzemanyagot lehet megtakarítani.  A rendszer nem ismeretlen Európában. Például Olaszországban az A36-os, az A59-es és A60-as Como közelében Milánótól északra, Spanyolországban pedig az A-636-os autópálya Beasain és Bergara közötti szakasza is ilyen szisztémával működik. Horvátországban pedig a tervek szerint 2025-től vezetik be az e-matricát.

Kiegyensúlyozott a használtautóimport

Ugyan júliusban és augusztusban meghaladta a használtan importált személygépkocsik forgalomba helyezése az új autókét, azonban a volumen jelentősen elmarad a 2022-es szinttől.

...
2024.09.08. 06:20

Bővült a Suli-zóna

A Suli-zóna programot tavaly indította el a BKK azzal a céllal, hogy javuljon a már önállóan közlekedő gyermekek biztonsága és biztonságérzete.

...
2024.09.07. 05:28

Bővült a Suli-zóna

A Suli-zóna programot tavaly indította el a BKK azzal a céllal, hogy javuljon a már önállóan közlekedő gyermekek biztonsága és biztonságérzete.

Egyre többen kötnek rollerekre biztosítást

A Netrisk.hu alkuszoldal közreműködésével 4300 kgfb-t kötöttek rollerekre harminc nap alatt.

...
2024.09.06. 10:52

Egyre többen kötnek rollerekre biztosítást

A Netrisk.hu alkuszoldal közreműködésével 4300 kgfb-t kötöttek rollerekre harminc nap alatt.

2×2 sávon a 21-es főúton

Zenélő útburkolatot adtak át a 21-es főúton, Hatvan közelében.

...
2024.09.06. 07:26

2×2 sávon a 21-es főúton

Zenélő útburkolatot adtak át a 21-es főúton, Hatvan közelében.

Indul a (v)Észnélkül műsor

Az ORFK-OBB, a Groupama Tanpálya és a Schiller Autó Család közös videósorozata a helyes viselkedést, a balesetek megelőzését mutatja be. Minden csütörtökön érkezik az új rész.

...
2024.09.05. 09:19

Terelés az M0 körgyűrűn

Két napon át ismét dilatációs elemcsere miatt dolgoznak az M0 körgyűrű nyugati szakaszán.

...
2024.09.03. 09:25

Terelés az M0 körgyűrűn

Két napon át ismét dilatációs elemcsere miatt dolgoznak az M0 körgyűrű nyugati szakaszán.

Az önkifejezés helye nem a közút

A német rendőrök nem nagyon értékelték egy öregedő VW fiatal tulajdonosának a kreativitását.

...
2024.09.03. 06:21

Az önkifejezés helye nem a közút

A német rendőrök nem nagyon értékelték egy öregedő VW fiatal tulajdonosának a kreativitását.

Legyen ez a hónap Iskolapélda!

Véget ért a nyári szünet, szeptember 2-án reggel pedig megkezdődött a tanítás az általános-, és középiskolákban.

...
2024.09.02. 07:28

Legyen ez a hónap Iskolapélda!

Véget ért a nyári szünet, szeptember 2-án reggel pedig megkezdődött a tanítás az általános-, és középiskolákban.