2022.03.03, 08:54
Autóeladáskor is körültekintőnek kell lenni

A használtautó eladásnak is vannak veszélyei. Egy csalásra szakosodott bandát kivontak a forgalomból.

Nagyon sokszor olvasni olyan véleményeket a használtautó eladás témakörében a hozzászólások között, amely szerint mindegy, hogy kinek adja el az ember az autót, csak fizesse ki és vigye. Általában olyankor merül ez fel, amikor az eladó „jó gazdát” keres az addig megbecsült, de már leváltásra ítélt járművének. A jó gazda keresése, talán nem is annyira az autó további sorsa miatt fontos, sokkal inkább az eladó nyugalma és anyagi biztonsága miatt. Többféle csalási módszer van ugyanis arra, hogy az autót eladásra kínála, illetve eladó embereket megkárosítsák. Egy ilyen csalásokra szekosodott bandát fogtak el, és most történt meg ellenük a nyomozati munka lezárásával a vádemelés.

A Pest Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség emelt vádat a nyolc banbdatag ellen, akik autókat vásároltak, majd általuk előidézett hibákra hivatkozva nagy összegű visszatérítéseket kértek a vételárból a jóhiszemű eladóktól. A banda több cselt is alkalmazott, mindnek fontos eleme, hogy többen jelentek meg vásárlóként. A megvásárlás előtt, az alkudozás során amíg a többiek elterelték az eladó figyelmét, az egyikük fáradt olajat juttatott az autó hűtővízkiegyenlítő-tartályába. Az olaj jelenléte a hűtőfolyadékban hengerfejhibára utal, erre hivatkozva tudtak jelentős összegeket lealkudni a vételárából.

Arra is volt példa – tette hozzá az ügyészség -, hogy miután a fentiek alapján lealkudott árú autót megvették, pár órán belül felhívták ismét az eladót, és közölték vele, hogy az autó útközben megállt, ahhoz járműszállítót kellett hívni, aminek költségei vannak. Így többször is sikerült további pénzösszegeket kicsalniuk az eladóktól. Az ügyészség szerint 2018 júniusa és 2019 februárja között tizenhét sértettnek mintegy hétmillió forint kárt okoztak. A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség az ügyben többrendbeli, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat.

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.