Vasárnaptól Ausztria -- Németország, Lichtenstein és Svájc mellett -- Csehország, Szlovákia és Magyarország irányába is enyhíti a határellenőrzéseket - közölte az osztrák belügyminisztérium szombati közleményében, amelyet az APA osztrák hírügynökség ismertetett.
Az osztrák-cseh, az osztrák-szlovák, illetve az osztrák–magyar határátkelőkön vasárnaptól csak szúrópróbaszerűen ellenőrizik az áthaladókat. Ez azt jelenti, hogy véletlenszerűen választják ki azokat az utasokat, akiket a rendőrség, illetve az egészségügyi hivatal szakemberei ellenőriznek majd. A közlemény szerint továbbra is fennmaradnak ugyanakkor Magyarország irányába azok a határellenőrzések, amelyeket a migrációs helyzet miatt rendeltek el.
„Az a cél, hogy annyi szabadságot adjunk, amennyit csak lehet, és annyi korlátozást tartsunk fenn, amennyi feltétlenül szükséges” – idézte a közlemény Karl Nehammer belügyminisztert, Alexander Schallenberg külügyminisztert, valamint Karoline Edtstadler Európa-ügyi minisztert. A tárcavezetők arról tájékoztattak, hogy jelenleg folyamatban vannak az egyeztetések az Ausztriával szomszédos országok illetékeseivel. Amennyiben a koronavírus-járvány terjedése alacsony marad, ezek a határszakaszok is teljesen megnyithatnak június 15-én – fogalmazott a közlemény.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.