2023.09.08, 08:15
Átvette a mentő dolgát, nagyobb bajt okozott

Gyorsaságukban bízva maguk akarták a mentő helyett kórházba vinni az ismerősüket, kettős halál lett az eredménye.

A Fejér Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Székesfehérvári Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, akinek a gyorshajtása két ember halálát okozta. A vádirati tényállás szerint a dunaföldvári férfi 2021. szeptember 19-én, este, a családtagjainál tartózkodott. Az egyik hozzátartozó rosszul lett, ezért mentőt hívtak. A mentők a későbbi sértettet kórházba akarták vinni, azonban ezt a családtagok megakadályozták azzal, hogy majd ők gépkocsival elviszik a sértettet a kórházba. A családtagok a férfit beültették a vádlott gépkocsijába, amelyben 4 utaztak, de a biztonsági övet senki sem használta.

A vádlott este az autóval Dunaújvárosban a 50 km/óra sebesség helyett mintegy 120-133 km/óra sebességgel száguldott, és a sebességét az egyik kanyar előtt sem csökkentette. A férfi a kanyarban az eltúlzott sebesség miatt elveszítette az uralmát a gépjármű felett, lesodródott az úttestről és egy lámpaoszlopnak ütközött. Az ütközés következtében az autó kettészakadt, a jármű két utasa az autóból kizuhant. Mindketten olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. A gépkocsi további utasai 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek.

A szakértői vizsgálat megállapította, hogy ha a vádlott a megengedett sebességgel közlekedett volna, úgy a baleset nem következik be. A vádlott vérében a balesetet követően amfetamint mutattak ki, ami azt jelenti, hogy a vezetés megkezdése előtt a férfi kábítószert fogyasztott, azt azonban igazolni nem lehetett, hogy a baleset időpontjában kábítószer befolyása alatt állt volna. Az elkövető büntetőjogi felelősségéről a Dunaújvárosi Járásbíróság dönt majd.

 

2309 Szetszakadt Bmw 2

Budapesti buszsávellenőrzés eredménye

Az elmúlt héten buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a fővárosban, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek.

...
2025.05.12. 07:24

Budapesti buszsávellenőrzés eredménye

Az elmúlt héten buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a fővárosban, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek.

Formálódnak az új KRESZ keretei

Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről.

...
2025.05.10. 11:15

Formálódnak az új KRESZ keretei

Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről.

Hétvégi Budapest

Forgalomkorlátozások lesznek vasárnap a fővárosban.

...
2025.05.09. 05:47

Hétvégi Budapest

Forgalomkorlátozások lesznek vasárnap a fővárosban.

Ittas vezetésből megvesztegetés

Halmozta a hibákat az a sofőr, akit Debrecen környékén kaptak ittas vezetésen a járőrök. A büntetése nem marad el.

...
2025.05.08. 10:58

Ittas vezetésből megvesztegetés

Halmozta a hibákat az a sofőr, akit Debrecen környékén kaptak ittas vezetésen a járőrök. A büntetése nem marad el.

Horrorkaravánokat büntettek

A Közlekedési Hatóság munkatársai egy héten át tartó ellenőrzést tartottak az autószállító járművekre fókuszálva.

...
2025.05.04. 13:44

Horrorkaravánokat büntettek

A Közlekedési Hatóság munkatársai egy héten át tartó ellenőrzést tartottak az autószállító járművekre fókuszálva.

Végigvideózzák Magyarországot

Ismét Magyarországra érkeznek a Google utcaképkészítő járművei.

...
2025.05.01. 08:56

Végigvideózzák Magyarországot

Ismét Magyarországra érkeznek a Google utcaképkészítő járművei.

Mossák a Szabadság hidat szerda éjszaka

Folytatódik Budapesten a tavaszi hídmosási program.

...
2025.04.30. 10:49

Mossák a Szabadság hidat szerda éjszaka

Folytatódik Budapesten a tavaszi hídmosási program.

Kamionstop a hosszú hétvégén

A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása csütörtökön 6 órakor kezdődik.

...
2025.04.30. 08:46

Kamionstop a hosszú hétvégén

A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása csütörtökön 6 órakor kezdődik.