2019.12.04, 14:19
Átlagos hét tíz halottal

Egyrészt javult a közúti baleseti helyzet, hiszen az októberben tapasztalható magas baleseti szám átlagosra csökkent, másrészt nagyon jó lenne, ha a közúti balesetek számát átlag alá tudnánk csökkenteni.

Nagyon nehéz tárgyilagosan írni a baleseti statisztikákról, főképp a halálos áldozatokról. Hiszen, ha csak egy hónap-, vagy egy hét baleseteiben elvesztett embereket képzeletben egymás mellé állítjuk, tragikus az érzés, hogy kiket vesztettek el családok, barátok. De áttérve a számokra, november utolsó hetében tíz balesetben tízen haltak meg Magyarország közútjain.

Míg az ezt megelőző hét baleseteire jellemző volt az előzési hiba, most a gyalogos- és kerékpáros elütésekből történt a legtöbb. A rossz idő, a rossz látási viszonyok, a korai sötétedés, a ködös-, csapadékos körülmények mind nehezebbé teszik mindkét fél részére, gyalogosnak, kerékpárosnak és járműben ülőnek egyaránt a másik észlelését. Erre mindkét félnek számítania kell legalább február végéig.

A másik jellemző baleseti ok az elmúlt héten a szembejövők forgalmi sávjába való átsodródás: ez adódhat figyelmetlenségből (a sofőr mással foglalkozik, például okostelefonnal), illetve vezetői hibából, mikor a sofőr elveszti az uralmat az autója fölött (történhet túl gyorsan vett kanyarban, vagy nyomvályús-, nyálkás-, illetve fagyos csúszós úton egyenes szakaszon is).

A múlt hét első gyalogos elütése Vértesszőlősön történt november 27-én. 53 éves nő ütött el feltételezhetően tilos jelzésen áthajtva a zebrán szabályosan átkelő 82 éves asszonyt, aki a helyszínen életét vesztette. Másnap Kétegyházán hajnalban egy, az úton fekvő 22 éves férfit ütött el autó, a fiatalember meghalt a balesetben.

November 28-án Lakitelek külterületén egy 53 éves kerékpáros nő kezdett balra kanyarodni, azonban nem vette észre, hogy egy 32 éves férfi már előzte őt. A kerékpáros az életét vesztette a balesetben, az eddigi adatok szerint az autós vétlen volt. Aznap Tapolcán is elütöttek egy kerékpárost kora reggel, a vizsgálat szerint a kerékpár nem volt kivilágítva, így az autós későn észlelte.  Tiszaföldvár lakott területén kívül egy 67 éves kerékpáros eddig ismeretlen okból a felezővonalnál állt a kivilágítatlan bringája mellett és az arra haladó 22 éves fiatalember autójával elütötte. A sötétedés után történt baleset okait még vizsgálják.

December első gyalogos elütése Győr közelében, az M1-es autópályán történt, ahol sötétedés után egy 50 éves férfi szabálytalanul át kívánt kelni az úttesten, de egy a külső sávban érkező autó halálra gázolta.

A sávelhagyásos balesetek sorozata november 26-án kezdődött, mikor a 4-es számú főúton Ebes közelében egy 43 éves férfi teherautóval tért át a szembejövő sávba, ahol ütközött az érkező személyautóval. A balesetben a személyautóban utazók közül egy 28 éves nő elhunyt, ketten könnyű-, ketten pedig súlyos sérüléseket szenvedtek.

November 30-án Tét közelében, országúton egy 47 éves férfi személyautóval tért át a szembejövő sávba, ahol ütközött a szabályosan érkező másik személyautóval. A vizsgálatok eddigi állása szerint vétlen autó sofőrje a balesetben életét vesztette,  két utasát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A következő baleset azt mutatja, hogy kevésbé veszélyesnek tűnő úton is történhet tragédia. November 26-án Olasz közelében, lakott területen kívül földúton haladó teherautó este nyolc órakor az árokba csúszott. A jármű az oldalára borult, a vezető kiesett, beszorult a kocsi alá és életét vesztette. A vizsgálatok eddigi állása szerint a kocsi nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét.

Ráfutásos baleset is járhat tragédiával, bizonyítja ezt a november 25-én Boba közelében történt eset, mikor egy forgalmi okból álló személyautóba rohant bele egy érkező autó. A figyelmetlen 80 éves sofőr a balesetben szerzett sérülései miatt a kórházba szállítása után elhunyt.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

...
2026.09.03. 10:31

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

Nyárzárás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

...
2026.09.02. 10:30

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

...
2026.09.01. 11:03

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

...
2026.08.30. 17:36

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

...
2026.08.27. 09:32

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.