2020.07.21, 06:13
Átadták az M25-ös utat

Átadták az Egert az M3-as autópályával összekötő M25-ös autóutat, a két ütemben megépült, 19 kilométeres szakasz mintegy 50 milliárd forintba került.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az átadón elmondta, hogy a közúti közlekedés-fejlesztési terveket a 2016-ban elindított, 3200 milliárd forintos keretösszegű útprogram összegzi, a forrás nagyobb részét hazai költségvetésből teremti elő Magyarország. Emlékeztetett rá, hogy négy éve 14 megyei jogú város volt elérhető négysávos úton, Egerrel ez a szám 18-ra bővült. A kivitelezés a gyorsforgalmi kapcsolattal még nem rendelkező városoknál is tart, és „minden józan számítás szerint” 2025-re mind a 23 település megközelíthetővé válik autópályán vagy autóúton, ezzel az ország gyorsforgalmi törzshálózata megközelíti a végleges kiépítés szintjét. Személygépkocsival 2021 január 1-ig díjmentesen használható M25-ös . Az út és a kapcsolódó beruházások három év alatt épültek meg. Az 5 települést érintő út (Füzesabony, Eger, Maklár, Andornaktálya, Nagytálya és Kerecsend) kivitelezése során több mint 100 ezer fát és cserjét ültettek, és csaknem 880 ezer négyzetmétert füvesítettek be.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14