Átadták az M15-ös autóút 2x2 sávos autópályává bővített, az M1-es autópálya és Rajka országhatár között szakaszát. Jövőre 160 km gyorsforgalmi út építését tervezik.
Jövőre 160 kilométer új gyorsforgalmi út átadását tervezik – jelezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Mosóczi László. A tervek között szerepel az M0 körgyűrű és Abony közötti M4-es autópálya-szakasz, amely tehermentesíti a 4-es főút több részét. Megépül az M4 Berettyóújfalutól az országhatárig tartó szakasza, Egert az M25-ös összeköti az M3 autópályával, kiépül Sopron gyorsforgalmi kapcsolata az M85 Csorna utáni folytatásával, Zalaegerszeg és az M7-es autópálya közelében az M76 új szakaszai épülnek meg, és befejezik az M0 déli szakaszán a korszerűsítés első ütemét.

Az idei útátadásokra emlékeztetve az államtitkár ismertette, hogy a Békéscsaba gyorsforgalmi bekötését biztosító M44 leghosszabb szakaszát adták át Tiszakürt és Kondoros között. Kecskemét és a Viharsarok felé is maradt még megépítendő szakasz, de már most húsz perccel csökkent a menetidő Budapest és a békési megyeszékhely között. A 21-es főút négysávúsításával gyors közúti kapcsolat jött létre az M3 autópályától Salgótarjánig, és Kaposvár megközelíthetőségét is jelentősen javította, hogy a várost az M7-es autópályával összekötő 67-es út több mint 33 kilométeren négysávossá bővült.
Decemberben az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből (CEF) fizetett közúti beruházások is befejeződtek, így Szlovénia felé az M70-es teljes hosszán négy sávon lehet eljutni az M7-esről, az M15-ös autóút kibővítése pedig Budapest és Pozsony között teremtette meg a teljes értékű autópályás összeköttetést. Az M2-es gyorsforgalmi úton 20-25 perccel rövidült a menetidő Budapest és Vác között a bővítésnek köszönhetően. Mosóczi László kitért arra is, hogy elkészült a 710-es főút bekötése az M7-es autópályába, Nyíregyházán pedig az elkerülő út építésének folytatása tovább csökkenti a zaj- és légszennyezést.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.