2023.09.21, 08:20
Árstop az autóknak

Megszületett az első bírósági döntés abban a persorozatban, amelyet a Pest Vármegyei Főügyészség indított autókereskedők ellen. Azt kifogásolták, hogy szerződéskötés után a kereskedők feltétel nélkül emelhették az új gépjárművek árát.

A Pest Vármegyei Főügyészség az adásvételi szerződések kapcsán közérdekű pert nyert egy több autómárkát is forgalmazó gépjárműkereskedő ellen. A pert idén januárban indították a fogyasztók védelme érdekében, miután a Pest Vármegyei Főügyészség új gépjárművek megrendeléséhez (megvásárlásához) rendszeresített szerződéseket vizsgált meg, amelyekben tisztességtelen feltételeket talált, különösen a gépjárművek árának módosíthatóságával kapcsolatosan. Az ügyészség a Pest vármegyei autókereskedő vállalkozásokkal szemben pereket indított a kifogásolt szerződési feltételek megsemmisítése érdekében.

Indoklásuk szerint egy gépjármű vásárlása során az ár a vásárlói döntés egyik legmeghatározóbb eleme, hiszen jelentős összegről van általában szó. Az új gépjármű árát a piaci körülmények jelentősen befolyásolják, így különösen változó gazdasági környezetben nem lehetséges mindig előre teljesen pontosan rögzíteni, ami kockázatot jelent mind a vásárló mind az értékesítő oldalán. “Nem engedhető meg azonban az, hogy ezt a kockázatot egyedül a vásárló viselje” – hangsúlyozták, azzal együtt, hogy “egyes gépjármű-adásvételi szerződések kapcsán tapasztalható a szerződés olyan tartalmú megfogalmazása, amely a gépjármű árának emelkedése miatti hátrányt teljes mértékben a fogyasztóra kívánja hárítani”.

Ezt azzal lehet kiküszöbölni, ha a szerződés a gépjármű áremelkedésének lehetséges okait és mértékét előre és világosan rögzíti. Ezáltal még a szerződés megkötése előtt a fogyasztó fel tudja mérni, hogy milyen mértékű áremelkedést kalkulál be az adásvételbe, valamint az emelés szerződésszerűségét is ellenőrizni tudja utólag.

A per eredményeként a Fővárosi Ítélőtábla – ahol az ügyészi álláspontot már a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség képviselte – jogerős ítéletével megállapította, hogy “a vételár szerződéskötést követő egyoldalú felemelését lehetővé tevő kikötések tisztességtelenek, mivel azok az árváltozást nemcsak egyértelműen beazonosítható körülmények esetére, hanem egyéb, a gépjármű bekerülési költségét érintő köztehernövekedés esetére is megengedik“.

“Ez utóbbi pedig olyan széles áremelési lehetőséget biztosít az autókereskedő részére, amelyet a fogyasztó előzetesen felmérni nem tud, az számára nem átlátható, előre nem tudhatja, hogy milyen feltételek esetén és milyen mértékben kerülhet sor további terhek rá történő áthárítására. Emellett a bíróság azért is tisztességtelennek tekintette a szerződési kikötéseket, mert a fogyasztó nem mondhatta fel a szerződést áremelés esetén”. A törvény szerint az ilyen szerződési rendelkezésre jogosultságot alapítani és annak alapján teljesítését követelni nem lehet.

Az új gépjármű olyan sajátos termék, amelynek az árát – a piaci körülmények változása miatt – nem lehetséges mindig előre teljesen pontosan rögzíteni. Ennek következtében a gépjármű megrendelése után az ár megváltozhat, emelkedhet. Ez nem jelentheti azonban azt, hogy az áremelkedés indoka és mértéke előre ne lehessen átlátható. A jog ugyanis megköveteli, hogy az árváltoztatás feltételeit a szerződés előre és pontosan rögzítse. Ezáltal még a szerződés megkötése előtt lehetséges a fogyasztónak felmérni azt, hogy egy esetleges áremelkedésre milyen körülmények megváltozása esetén és milyen mértékben számíthat, továbbá az emelés mértéke megfelelőségét is ellenőrizni tudja. Ezen felül törvényi előírás az, hogy bármilyen áremelkedés esetén a fogyasztó hátrányos jogkövetkezmény nélkül felmondhassa a szerződést.

Az ügyészség által megvizsgált új gépjárművek értékesítéséhez előre, a fogyasztók közreműködése nélkül elkészített szerződéstervezeteket (blankettákat) használtak a gépjármű kereskedők. Az ügyészség ezekben azt kifogásolta, hogy a szerződési blanketták egyes pontjai lehetővé tették a gépjármű kereskedőknek, hogy a szerződés megkötését követően egyoldalúan megemelhessék a vételárat, mégpedig úgy, hogy a fogyasztó a szerződés alapján ennek feltételeit és lehetséges mértékét sem láthatta előre, ezért utólag sem tudta ellenőrizni az emelés szerződésszerűségét.

Az ügyészség kifogásolta azt is, hogy a szerződések ugyan tartalmaztak felmondási jogot a fogyasztók számára, azonban annak feltételei olyan jogi nyelvezettel voltak megfogalmazva, hogy azok az átlagos fogyasztó számára nem voltak érthetőek. Az egyik szerződésblankettában előfordult az a szerződéses feltétel is, hogy ha a gyártó cég késik a gépjármű átadásával (4 vagy 8 hetet), akkor az autókereskedő vállalkozás jogosult saját maga számára póthatáridőt kitűzni a jármű átadására, mégpedig időbeli korlát nélkül. Abban az esetben viszont, ha a fogyasztó 8 munkanapon túl fizetési késedelembe esne, akkor a vállalkozás jogosult rögtön az elállásra és kötbérkövetelés érvényesítésére. Ezzel az autókereskedő egyenlőtlen feltételeket teremtett a fogyasztó hátrányára.

A Pest Vármegyei Főügyészség a fenti tisztességtelen általános szerződési feltételek érvénytelenségének megállapítása iránt az azokat alkalmazó autókereskedőkkel szemben indította a pereket a Budapest Környéki Törvényszéken.

Az ügyészség által indítható közérdekű perek jogkövetkezménye az, hogy az ügyész keresetének helyt adó döntés esetén, a bíróság a jogerős ítéletében megállapítja a tisztességtelen általános szerződési feltételek érvénytelenségét. A közérdekű perben hozott ítélet hatálya – az érintettek minden egyéb jogcselekménye nélkül – a törvény erejénél fogva kihat minden, a vállalkozással szerződő természetes személyre, tehát minden olyan egyedi szerződésre, amelyben a tisztességtelen kikötés megtalálható.    Az ügyészség új autókat értékesítő kereskedőkkel szemben eddig több pert is indított, melyek még folyamatban vannak.

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

...
2024.05.06. 11:07

Kevés az utánpótlás a használtautópiacon

Nem tudja visszanyerni a lendületét a használtautó-import. A forrásországok készletei is végesek, és egyre drágábbak az autók.

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

...
2024.05.06. 06:00

Útátadás Mosonmagyaróvárnál

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát.

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.

...
2024.05.05. 14:23

Ismét buszsáv ellenőrzés volt a fővárosban

Huszonnyolc bírságot szabtak ki a budapesti rendőrök buszsáv használata miatt.

A legkeresettebb használtautók

Népszerűségi lista a magyarországi használtautó-piacon.

...
2024.05.04. 06:08

A legkeresettebb használtautók

Népszerűségi lista a magyarországi használtautó-piacon.

Szombat-vasárnapi lezárások a fővárosban

Forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap, az Élet menete idején.

...
2024.05.03. 14:47

Szombat-vasárnapi lezárások a fővárosban

Forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap, az Élet menete idején.

Újabb átadott szakasz az M6-oson

Forgalomba helyezték az M6-os Bóly és Lippó közötti szakaszát.

...
2024.05.03. 11:38

Újabb átadott szakasz az M6-oson

Forgalomba helyezték az M6-os Bóly és Lippó közötti szakaszát.

Hétvégi hídlezárás Budapesten

Péntek estétől vasárnap éjfélig lezárják a Szabadság hidat.

...
2024.05.03. 05:32

Hétvégi hídlezárás Budapesten

Péntek estétől vasárnap éjfélig lezárják a Szabadság hidat.

Feszültségesés

Nőnek az európai hibrid eladások miközben megtorpant az elektromos autók iránti kereslet.

...
2024.05.02. 14:26

Feszültségesés

Nőnek az európai hibrid eladások miközben megtorpant az elektromos autók iránti kereslet.