Az OMV 2025 végéig közel 50 ultragyors elektromos-töltőpont átadását tervezi.
Magyarországon eddig 15 helyszínen lehetett igénybe venni az OMV új gyorstöltőit és további 12 töltőhely kiépítésén dolgoznak, ezek befejezése az év végéig várható; a cég 2025 év végéig közel 50 ultragyors töltőpontoz ad át – közölte az OMV Hungária Kft. Az osztrák eredetű üzemanyagcég rálátása szerint ezáltal a főútvonalak mentén mintegy 100 kilométeren belül elérhető lesz az elektromos gyorstöltés lehetősége. Az elérhető ultratöltők legalább 100 kW kapacitással vehetők igénybe, több helyszínen pedig 2024 végéig 200 kW teljesítménnyel tölthetnek majd az elektromosautó tulajdonosok. A töltőkhöz az OMV eMotion néven saját applikációt fejlesztett, ennek segítségével az autósok valós időben láthatják a szabad töltőket és azok teljesítményét, valamint útvonaltervezőt is igénybe vehetnek az odajutáshoz. Az Európai Unió társfinanszírozásában működő CEF-pályázatok (Connecting Europe Facility – Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz) adatai alapján, egy ultragyors töltőpont kiépítése hozzávetőleg 150 millió forint.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.