2022.08.16, 08:31
Amire nagyon oda kell figyelni

Az előzés is olyan manőver, amikor több tényezőt kell helyesen értékelni, és a végrehajtása közben különösen kell ügyelni arra, hogy másokat ne veszélyeztessen, vagy ijesszen meg a végrehajtása.

Az elhibázott előzés miatti balesetek általában súlyos kimenetelűek. Országúti környezetben az előzések jellemzője a nagyobb haladási sebesség, ráadásul frontális ütközéskor a szemből találkozó járművek sebessége összeadódik, amely súlyosbítja a helyzetet. A járművezetők többsége nem ismeri a nagysebességű manőverek biztonságos végrehajtásának a módszereit, ilyet kevés helyen tanítanak, leginkább tapasztalati tudást birtokolnak a vezetők – és vagy jól tudják, vagy nem. Ez az előzést végzőkre, és a többi, az adott úton lévő sofőrre is igaz. Így a közlekedésben résztvevők vészhelyzeti vagy pánikreakciói nem kiszámíthatóak. Mindezt számításba kell venni az előzés megkezdésekor, ahhoz, hogy a manőver biztonságosan kivitelezhető legyen.

A következő esetben az előzést végző autó nem volt részese az ütközésnek, mégis balesetet okozott, mert rosszul mérte fel a körülményeket. A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Debreceni Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki nem kellő körültekintés előzött, és ezzel súlyos balesetet okozott. A vádlott 2021. május 13-án, délelőtt autóval közlekedett Balmazújváros felől Debrecen irányába a megengedett 90 km/óra sebességgel, ahol az úttest nedves, vízfoltos volt.

A férfi meg akarta előzni az előtte lévő gépkocsit, azonban nem mérte fel az előzéshez igénybe venni kívánt bal oldali forgalmi sáv telítettségét, illetve forgalmát, és így kezdte meg a manővert. A szemből érkező sértett azonnali erőteljesen fékezett, az autót jobbra kormányozva lehaladt a menetiránya szerinti jobb oldali vizes, sáros útpadkára, így ennek köszönhetően a gépjárművek nem ütköztek. A sértett megpróbált visszatérni az úttestre, azonban ekkor elvesztette az uralmát a jármű felett, és az úttesten keresztbe fordulva nekiütközött a vádlott  által megelőzött személygépkocsinak. Az ütközés erejétől mindkét gépkocsi megpördült, és a sértett autója az oldalára borulva állt meg az útárokban.

A biztonsági övet nem használó sértett a baleset következtében 8 napon túl gyógyuló csonttöréses, illetve 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett. A vádlott által megelőzött személygépkocsiban a jobb oldali első ülésen utazó másik sértett többszörös, 8 napon túl gyógyuló töréses sérüléseket, illetve 8 napon belül gyógyuló zúzódásos és hámhorzsolásos sérüléseket szenvedett. A sértett lépét eltávolították, ez, valamint ujjtörése maradandó testi fogyatékosság hátrahagyásával gyógyult. A vádlott KRESZ szabályszegő magatartása miatt következett be a baleset és keletkeztek a sértettek sérülései. Az ügyben a nyomozást a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság folytatta le.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban a vádlottal szemben pénzbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta.

 

Obb 30ev 2
Obb 30ev 2

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.