2025.07.14, 05:42
Adatokat gyűjtenek a forgalomról

A BME többszintű forgalomfigyelést kezdett az M1-M7 autópályák közös bevezető szakaszán.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) az M1-M7 autópálya közös szakaszán üzembe helyezett egy forgalomfigyelő rendszert. Ehhez a Magyar Közút munkatársai az M1-M7 autópálya mintegy 800 méternyi budaörsi szakaszán 39 különböző szenzort helyeztek el, amelyek valós időben figyelik a járművek mozgását az útszakasz mindkét oldalán, az így keletkezett információkat pedig folyamatosan továbbítják a cég adatközpontjában elhelyezett számítógépbe.

A BME Gépjárműtechnológia Tanszékének munkatársai elvégezték a kihelyezett műszerek (radarok, LIDAR, hőkamerák, és különböző látószögű optikai kamerák) kalibrálását, valamint kidolgozták és betanították a mesterségesintelligencia-alapú modelleket, így a rendszer képes az útszakasz digitális leképzésére. Ebben a „digitális iker” néven futó rendszerben valós időben jelenik meg az autópálya összes tereptárgya, valamint az ott közlekedő valamennyi jármű.

„A digitális iker ugyanakkor lehetőséget teremt a vezetőtámogató vagy önvezető rendszerek tesztelésére is” – közölte Rövid András, a BME környezetérzékeléssel foglalkozó kutatócsoportjának a vezetője és az Eureka projekt szakmai vezetője. Az M1-M7 okosautópálya-szakasza a jelenlegi 800 méterről hónapokon belül 1500 méteresre bővül, tovább növelve a tesztelési lehetőségeket- közölték. Az itt nyert tapasztalatokra építve kezdődhet majd meg a jövő közlekedésének alapját képező intelligens forgalomirányítás infrastruktúrájának nagyobb léptékű kiépítése; a fejlesztés egyik célja a balesetek számának a visszaszorítása. A tervezett rendszer képes lesz olyan dinamikus forgalomirányítási műveletek önálló, biztonságos végrehajtására is, mint például a leállósávok helyzetfüggő használata.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

...
2026.09.03. 10:31

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

Nyárzárás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

...
2026.09.02. 10:30

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

...
2026.09.01. 11:03

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

...
2026.08.30. 17:36

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

...
2026.08.27. 09:32

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.