Most Dél-Koreában marasztalták el a Volkswagent és kötelezik az autótulajdonosok felé kártérítésre a dízelbotrány kapcsán: az indok a lelki megrázkódtatás! Közben a VW már a belső égésű motorok fináléját tervezi.
Erre varjál gombot! – mondhatnánk annak kapcsán, hogy lelki károkozás miatt kell kártérítést fizetnie a Volkswagennek Dél-Koreában. Egy szöuli bíróság pénteki döntése szerint a Volkswagen konszernnek kártérítést kell fizetnie az emissziós értékek manipulálása és a visszahívások okozta „lelki károk” miatt. Az emissziós méréseken a károsanyag-kibocsátási értékeket módosító (defeat device) funkcióval ellátott Audi és Volkswagen gépkocsik dél-koreai tulajdonosai indítottak kártérítési pert a Volkswagen konszern ellen, a szöuli járásbíróság pedig részben helyt adott a keresetnek.
A bíróság döntése alapján a Volkswagen konszern minden felperes autótulajdonosnak egymillió von (245 ezer forint) kártérítést kell hogy fizessen az okozott lelki károk miatt. A bíróság ugyanakkor nem találta megalapozottnak a felpereseknek a hamis emissziós mérések által okozott anyagi kárra, illetve a félrevezető reklám mint csalás miatt elszenvedett veszteségre hivatkozó kártérítési igényét.
A koreai bíróság joggal nehezményezte azt is, hogy országukban a VW nem volt olyan készséges: „Az alperes visszaélt az ügyfelek bizalmával. Súlyos jogsértést követett el és – ellentétben az Egyesült Államokban alkalmazott gyakorlatával – visszahívást is csak a közvélemény nyomására rendelt el” – szól a bírósági döntés indoklása, hozzátéve, hogy „a járműiparban a szakmai etikával ily mértékben ütköző cselekedet meghaladja az átlagember által elviselhető szintet„.
Mindemellett fontos elem a döntésben, hogy az indoklás kiemeli, hogy az elkövetett csalás nem befolyásolta az ügyfelek vásárlási döntéseit, és a beépített emissziósérték-módosító funkció miatt maga a jármű sem tekinthető műszakilag hibásnak, ezért a felperesek anyagi kár megtérítésére vonatkozó igényét nem lehet elfogadni. A felperesek képviseletét ellátó Barun Law ügyvédi iroda szerint a bírósági döntés 2400 autótulajdonost érint Dél-Koreában.
Közben a Volkswagen csoport névadó márkájának jövőjéről a társaság wolfsburgi központjában tartott sajtóbeszélgetésen Jürgen Strackmann értékesítési és marketing vezetőa jelezte, hogy várhatóan a 2030-as évek elején jelenik meg az utolsó új fejlesztésű belső égésű motor a Volkswagen kínálatában. A pillanatnyi helyzet szerinti tervek alapján nagyjából 2040-ig marad kínálatban belső égésű motorral hajtott jármű. Így tízéves átlagos élettartamot feltételezve 2050 körül tűnhetnek el a hagyományos Volkswagenek az utakról.
A társaság célja, hogy 2025-re az elektromos autók első számú gyártója legyen. Addig húsznál is több elektromos meghajtású modellt vezetnek be a piacra, és arra törekszenek, hogy évente egymillió elektromos kocsit értékesítsenek. A fejlesztések további kiemelt célja, hogy legkésőbb 2050-re szén-dioxid-kibocsátástól mentessé tegyék a gyártási folyamatokat. A társaság az elektromobilitás és a környezeti tudatosság előtérbe helyezésével az egész Volkswagen csoportot megrázó dízelbotrányt is igyekszik feledtetni.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.