2023.08.17, 10:38
A velük utazó túlélte

A legutóbbi hétvégén négy halálos baleset volt, ebből háromban nem használták az övet a szerencsétlenül jártak. Leírjuk az eseteket.

A kisebb balesetet segít sérülés nélkül megúszni, a nagyobbat segít túlélni. Ezt teszi a biztonsági öv, de csak akkor, ha be is kapcsolják. És ne a büntetéstől való félelem vigye rá az autóba ülőket a becsatolásra, hanem mert valós balesetek hosszú sora igazolja az első biztonsági övek bevezetése óta az életmentő jellegét. És ez az igazolási folyamat nem ért véget, egyre-másra történnek a súlyos közlekedési balesetek, olyanok is, amelyekben egymás mellett ültek övet használó és övet nem csatoló emberek is. És az utóbbiak gyakorta húzzák a rövidebbet…..mint a legutóbbi hétvégén, amikor három különböző balesetben hárman vesztették el az életüket olyanok, akik nem használták a biztonsági övet.

Augusztus 11-én, pénteken délután Budapesten történt a három említettből az első halálos közúti baleset. Egy fiatal férfi vezette autóját a XVIII. kerületben. A Kassa utcán haladt, de a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződéséhez érve nem biztosított elsőbbséget az ott haladóknak, így a kereszteződésbe behajtva össze ütközött a neki jobbról érkező, szintén egy fiatal férfi által vezetett személykocsival. Ez utóbbi az ütközéstől a menetiránya szerinti jobb oldalra elhagyta az úttestet és előbb egy kerítésnek majd egy fának ütközött. A balesetben a vizsgálat jelen állása szerint vétlen sofőr az életét vesztette. Több esélye lett volna a túlélésre, ha használja a biztonsági övet.

A második baleset is pénteken, de már kora este történt. Egy fiatal férfi haladt autójával egymagában a 4-es számú főúton, Nyíregyháza felől Újfehértó irányába. Egy egyenes vonalvezetésű útszakaszon eddig ismeretlen okból járművével lehaladt a menetirány szerinti jobb oldali útpadkára. Menteni próbálta a helyzetet, visszakormányozta járművét az úttestre, de a manőver nem sikerült, áthaladt a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol gépkocsija jobb első sarkával nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő autónak, amelyben hárman utaztak. Ez az autó az ütközéstől a menetiránya szerinti jobb oldali útárokba sodródott, itt került nyugalmi helyzetbe.

A vizsgálat jelen állása szerint a balesetet okozó autó sofőrje használta az övét, de így is 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. A másik autó szintén fiatal férfi sofőrje szintén becsatolta az övét, 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. Az utóbbi sofőr autójában az anyósülésen utazó középkorú férfiszintén használta a biztonsági övet, és 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett, azonban a hátsó ülésen a biztonsági öv használata nélkül utazó idős férfi a helyszínen meghalt.

A harmadik halálos baleset augusztus 12-én, szombaton történt. Korán reggel, Debrecenben egy fiatal férfi tehergépkocsival haladt 4808-as számú úton Debrecen felől Hosszúpályi irányába. A vizsgálat jelen állása szerint vezetés közben valószínűleg elaludt, és emiatt járművével áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba. Ott összeütközött a szabályosan közlekedő, egy középkorú férfi által vezetett személyautónak, amely az ütközéstől az úttestről lesodródott és a menetiránya szerinti jobb oldali vízelvezető árokba csapódva állt meg. A baleset során a teherautó a menetiránya szerinti bal oldalon az úttestről lehaladva, a füves területen található rézsűnek ütközve állt meg. A baleset során a személykocsi vezetője, aki nem használta a biztonsági övet a helyszínen életét vesztette, mellette utazó női utasa, aki becsatolta magát, 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Vigyázzanak magukra az ünnepi hétvégén, és ha autóznak, csatolják be a biztonsági övet akár utasként, akár sofőrként ülnek be a kocsiba! Az övcsatolásra hívják fel az utazótársaik figyelmét is, hiszen egy egyszerű mozdulat életet menthet!

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

...
2026.09.03. 10:31

Inkább nyaraltak az emberek

Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

Nyárzárás

A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

...
2026.09.02. 10:30

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

...
2026.09.01. 11:03

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez

A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

...
2026.08.30. 17:36

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót

Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

...
2026.08.27. 09:32

Drágábban autózhatunk

A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.