2025.02.25, 21:31
A teherautó és busz ellenőrzések eredményei

Egyhetes akció során több mint 7000 nehéz tehergépkocsit és 490 autóbuszt ellenőriztek a rendőrök.

Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) Truck & Bus európai szintű ellenőrzés során elsősorban a vezetési- és pihenőidőt, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok megtartását vizsgálták a rendőrök február 17. és 23. között. Az ellenőrzött nehéz tehergépjárműveknél 2744 alkalommal, míg az autóbuszok közül 45 esetben állapítottak meg valamilyen jogsértést. Azonnali közlekedési korlátozást 13 nehéz tehergépkocsi esetében kellett elrendelni. Ebben a jármű-kategóriában vezetési- és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 128, a jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban 276, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 109 alkalommal kellett intézkedni.

Nyolc esetben alkoholfogyasztás, míg egy esetben kábítószerfogyasztás gyanúja merült fel. A biztonsági öv használatának elmulasztása miatt 501, illetve a megengedett legnagyobb sebesség túllépése miatt 682 esetben jártak el. Ez utóbbi jogsértés miatt kilenc autóbusz vezetője ellen intézkedtek. A vezetési- és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 5, az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt pedig két esetben kellett intézkedniük a rendőröknek.

Olcsóbb pályamatrica Borsodban

2500 forintba fog kerülni 2026-ban a borsodiaknak a vármegyei autópályamatrica.

...
2025.03.17. 05:11

Olcsóbb pályamatrica Borsodban

2500 forintba fog kerülni 2026-ban a borsodiaknak a vármegyei autópályamatrica.

Lovagkereszt az első számú közlekedési rendőrnek

35 éve a közúti közlekedés biztonságáért – Magas állami elismerés Óberling József r. ezredesnek.

...
2025.03.15. 14:02

Lovagkereszt az első számú közlekedési rendőrnek

35 éve a közúti közlekedés biztonságáért – Magas állami elismerés Óberling József r. ezredesnek.

Tavasztól induló útfelújítások

Augusztus 31-ig el kell készülni több fontos főút felújításával.

...
2025.03.15. 07:50

Tavasztól induló útfelújítások

Augusztus 31-ig el kell készülni több fontos főút felújításával.

Még 15 nap maradt

Eddig 5500 vállalkozás pályázott az elektromos autó vásárlási támogatásért.

...
2025.03.14. 07:44

Még 15 nap maradt

Eddig 5500 vállalkozás pályázott az elektromos autó vásárlási támogatásért.

Gyorsrazzia ittas vezetők kiszűrésére

Két ellenőrzésen 23 ittas sofőrt értek tetten Budapesten és az agglomerációban.

...
2025.03.12. 15:18

Gyorsrazzia ittas vezetők kiszűrésére

Két ellenőrzésen 23 ittas sofőrt értek tetten Budapesten és az agglomerációban.

Közeleg az adófizetés

Mától folyamatosan érkeznek a gépjárműadós határozatok az autósokhoz.

...
2025.03.10. 18:12

Közeleg az adófizetés

Mától folyamatosan érkeznek a gépjárműadós határozatok az autósokhoz.

A jövő héten biztonsági öv ellenőrzés lesz

Egy héten át tart fokozott közúti ellenőrzést a rendőrség. Elsősorban a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik.

...
2025.03.08. 07:26

A jövő héten biztonsági öv ellenőrzés lesz

Egy héten át tart fokozott közúti ellenőrzést a rendőrség. Elsősorban a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrzik.

Helyzetjelentés a Flórián térről

Március 1-jétől, szombattól, Budapesten a Flórián térnél a déli híd lezárása miatt minden arra közlekedőnek hosszabb menetidőre, jelentős torlódásra kell számítania.

...
2025.03.07. 09:49

Helyzetjelentés a Flórián térről

Március 1-jétől, szombattól, Budapesten a Flórián térnél a déli híd lezárása miatt minden arra közlekedőnek hosszabb menetidőre, jelentős torlódásra kell számítania.