Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emeltek egy fiatalember ellen, mert elvesztve az uralmát a gépjárműve fölött, összeütközött a szembejövő autóval.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy fiatalember ellen, aki 2020 májusában, Solt közelében az 52-es főúton egy személyautót vezetve lesodródott a padkára, majd hirtelen manőverekbe kezdve nekiütközött egy szembejövő autósnak. A baleset miatt a szembejövő gépkocsi utasa a kórházban meghalt. A vádirat szerint az elkövetéskor 17 éves fiú 2020. május 26-án délután Solt lakott területén kívül, az 52-es főúton vezette az apja személyautóját Dunaföldvár irányába. Nappali, jó látási viszonyok voltak, a nagy forgalmú úttest száraz volt.
Haladása során a vádlott egy balra ívelő kanyarban az út vonalvezetését nem követte megfelelően, ezért lehaladt a jobb oldali, apró kővel szórt útpadkára. Innen hirtelen és túlzottan balra kormányozta a járművet, ami miatt ismét jobbra, majd balra rántotta a kormányt. Emiatt az autó a szembejövő forgalmi sávba csúszott, ahol a tengelye körül balra forduló gépkocsi mintegy 44-49 km/h sebességgel nekiütközött egy szemből szabályosan érkező autónak. A szembejövő autót vezető nő fékezett és jobbra kormányozta az autóját, de az ütközést nem tudta elkerülni. A vétlen sofőr 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A mellette, becsatolt biztonsági övvel utazó férje azonban a balesetben olyan súlyosan megsérült, hogy a komoly betegségben szenvedő sértett a folyamatos kórházi kezelése ellenére 2020. augusztus 15-én meghalt.
A büntetlen előéletű vádlottat a járási ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja és felfüggesztett fogház, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben azzal, hogy a felfüggesztés próbaideje alatt pártfogó felügyelet alatt áll. A vádlott bűnösségéről a Kalocsai Járásbíróság fog dönteni.
(képünk illusztráció)
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.