Egy 83 éves bácsi autóval behajtott a vasúti átjáróba a tilos jelzés ellenére és letörte a sorompót. Majd továbbhajtott, mintha mi sem történt volna.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt vádat emelt egy idős férfi ellen, aki 2021 márciusában Kiskunhalason lezárt sorompó és villogó piros jelzés ellenére hajtott be az autójával egy vasúti átjáróba és letörte a sorompót.
A vádirat szerint a 83 éves férfi 2021. március 2-án, reggel, Kiskunhalason vezetett egy autót, majd ért egy fényjelzéssel és félsorompóval biztosított vasúti átjáróhoz. Az átjáró előtt, a „Vasúti átjáró kezdete” közúti jelzőtáblánál annak ellenére nem állt meg, hogy a fénysorompó pirosan villogott és a félsorompó teljesen le volt csukva. A vádlott behajtott az átjáróba, és az autójával a félsorompó csapórúdjának ütközött, ami letört.
A vádlott ezután megállás nélkül elhajtott a helyszínről, de az egyik szemtanú felírta az autója rendszámát és értesítette a rendőrséget. Az idős férfi e cselekményével megszegte azokat a KRESZ szabályokat, miszerint a „Vasúti átjáró kezdete” közúti jelzőtáblánál vagy a megállás helyét jelző útburkolati jel előtt meg kell állni, ha a félsorompó sorompórúdja nem teljesen nyitott helyzetben áll, illetve ha a fénysorompó villogó piros jelzést ad. A vádlott ezzel mások életét, testi épségét gondatlanul veszélyeztette.
A szabadlábon lévő vádlottat a járási ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel vádolja és pénzbüntetés, valamint közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta vele szemben. A vádlott bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.