2024.04.09, 13:06
A sárga szín nem tesz láthatatlanná

Taxisokat ellenőrzött a rendőrség, egy sofőrt elfogtak, aki többszörös eltiltás alatt, bódult állapotban vezetett.

A budapesti rendőrök április első hétvégéjén 166 taxisofőrt ellenőriztek, egy sofőrt elfogtak, aki kábítószer hatása alatt, jogosítvány nélkül, kétszeres eltiltás ellenére vezetett. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) ismertetése szerint egy másik sofőr szintén az eltiltás hatálya alatt vezetett, ruházatában pedig drog fogyasztására utaló, anyagmaradvánnyal szennyezett csövet találtak. A rendőrök előállították mintavételre, ami pozitív volt. Három hivatásos személyszállító az előre meghatározott tarifánál jóval többet számlázott: menet közben átváltották az órát, hogy az a végén magasabb összeget mutasson. A tarifázással két sofőr a jogszabályban meghatározott 440 forint/km érték helyett 880 forinttal számolt, egy pedig menet közben 3500, majd 5500 forint/km díjra váltotta át a számlálót.

További kilenc járművezető nem tudta a helyszínen igazolni, hogy engedéllyel nyújt szolgáltatást. Egy esetben az autóban nem hitelesített taxiórát használtak, az egyik sofőr szabálytalanul fordult meg, kettő engedélyének lejárt az orvosi érvényessége. Négy esetben intézkedtek még elsőbbségadás elmulasztása miatt a kijelölt gyalogos-átkelőhelynél, lejárt műszaki engedély és biztosítás hiánya miatt. Egy taxissal és utasával szemben biztonsági öv használatának elmulasztása miatt közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök, valamint a vezetővel szemben gyermekbiztonsági berendezés használatának elmulasztásáért háromrendbeli szabálysértési feljelentést tettek. A rendőrök az akció közben hét, záróvonalat átlépő sofőrrel szemben szabtak ki helyszíni bírságot.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.

...
2026.07.07. 09:03

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.