Mérséklődő, de továbbra is magas közúti közlekedési balesetszám mellett csökkent a halálos esetek gyakorisága a múlt héten.
1288 közúti közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására november első hetében. A balesetek közül 184 járt könnyű-, és 71 súlyos sérüléssel. Emberéletet 5 baleset követelt, összesen 5 ember vesztette az életét Magyarország útjain. A lecsökkent halálos baleseti szám a hétköznapi zordabb időjárásnak is köszönhető, óvatosabbak voltak a közlekedők. Az 5 halálos balesetből 4 a napsütéses hétvégén történt.
A múlt heti első halálos baleset november 4-én, csütörtökön délután történt Nógrád megyében. Salgótarján közelében a 21. számú főúton egy 46 éves férfi személygépkocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol nekiütközött egy 41 éves férfi által vezetett személyautónak. Az ütközést követően a vizsgálat jelenlegi állása szerint vétlen autónak a mögötte érkező, egy 48 éves nő az általa vezetett személygépkocsi is nekiütközött. A balesetben a vétkes autós a helyszínen meghalt. A vétlen sofőr és utasai (családja), egy 37 éves nő, egy 9 éves kislány és egy 11 éves fiú súlyos sérülést szenvedtek.
A múlt heti második halálos kimenetelű közlekedési baleset november 6-án, szombaton délután történt. Fejér megyében, Enying közelében a 64-es számú főúton egy 32 éves férfi személygépkocsival egy balra ívelő útkanyarban lehaladt az úttestről és egy fának ütközött. A baleset következtében a szerencsétlenül járt sofőr a kórházba szállítását követően elhunyt, utasa, egy 31 éves férfi életveszélyes – agy- és belső szervi zúzódások, sorozat csonttörések – sérülést szenvedett.
Szombatra jutott a harmadik múlt heti halálos baleset is. Csongrád-Csanád megyében, Pusztamérges közelében késő délután egy 65 éves férfi, az általa vezetett, utasok nélkül közlekedő helyközi járatú autóbusszal elütötte az előtte kivilágítatlan kerékpárral közlekedő 74 éves férfit, aki a helyszínen meghalt.

Majdnem szombati baleset volt a negyedik múlt heti tragédia is, mert szombatról vasárnapra virradó éjjel történt, már november 7-én. Mátraverebély közelében egy 21 éves férfi az általa vezetett személygépkocsival egy útkanyarulatban az úttestről lehaladt, majd árokba hajtott és egy fának ütközött. A balesetben a sofőr a helyszínen meghalt, míg két utasa könnyű sérülést szenvedett.
A második vasárnapi baleset volt a héten az ötödik halálos baleset, egyben az utolsó a múlt héten. az 54. számú főúton Kecel közelében, egy jelöletlen földes úton délután, már sötétedés idején egy 57 éves férfi személygépkocsival ez idáig ismeretlen okból az útról jobbra lehaladt, majd egy drótkerítésnek, és az azt tartó oszlopoknak nekiütközött, azokat kidöntötte. Ezt követően a gépjármű kigyulladt, amelyből a sofőr kiszállni már nem tudott, emiatt olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A baleset pontos okát vizsgálják.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.