A legtöbb tragikus balesetet a gyalogosok fegyelmezetlensége, vagy a gyorshajtás okozta Romániában.
Január 1. és augusztus 30. között 1029-an vesztették életüket a román utakon, 88-cal kevesebben, mint a tavalyi év azonos időszakában, ami 7,9 százalékos javulást jelent. Idén 253-mal, vagyis 8 százalékkal kevesebb közlekedési baleset történt, és 185-tel 2258-ra (7,6 százalékkal) csökkent a súlyos sérülések száma a tavalyi év első nyolc hónapjához viszonyítva – küldte jelentését Baranyi László, az MTI tudósítója a román rendőrség közzétett adatait ismertetve.
Romániában a súlyos balesetek 18 százalékát a szabálytalankodó gyalogosok, vagy a megengedettnél gyorsabban hajtó sofőrök okozták. A kerékpárosok a súlyos balesetek 11 százalékáért felelősek, az esetek 8,2 százalékában a járművek közötti elsőbbségadás elmulasztása okozott karambolt, 8,2 százalékában pedig az úton szabályosan átkelő gyalogost gázolták el. Idén 1 millió 366 ezer közlekedési bírságot róttak ki Romániában, ezek közül 420 ezret gyorshajtásért. Több mint 110 ezer sofőr vezetői engedélyét függesztették fel, az esetek csaknem felében szintén gyorshajtás miatt, 16 ezer esetben ittas vezetésért.
Románia évek óta listavezető az Európai Unióban a halálos kimenetelű autóbalesetek tekintetében, lakosságarányosan itt halnak meg a legtöbben közúti balesetben. Az Európai Unióban tavaly csaknem húszezren vesztették életüket az utakon, közülük 1779-en Romániában. Tavaly mintegy 27 ezer személyi sérüléssel járó baleset történt az országban, a legtöbb júliusban és augusztusban.
(képünket a román rendőrség készítette)

Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
Nagyon élt a használtautópiac
Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.
