Becslések szerint több mint félmillió robogó üzemel Magyarországon, de a törvényi előírás ellenére csaknem felükre nem kötöttek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást üzembentartóik - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
A szervezet közleménye szerint a biztosítás nélkül közlekedők sokat kockáztatnak, a rendőri igazoltatás során büntetés jár a mulasztásért, károkozás esetén pedig több százezer forint kárösszeget kell saját zsebből kifizetniük. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikái szerint a biztosítók átlagos kárkifizetései a segédmotoros kerékpárok által okozott károkra 2018-ban meghaladták a 672 ezer forintot. Ha biztosítatlan robogó okoz kárt, a károkozó helyett a Mabisz kártalanítási számlája fizeti ki a kárösszeget, amit utólag behajt a károkozón.
A kedvező időjárás miatt, valamint a tömegközlekedési eszközök elkerülése érdekében egyre többen használnak kerékpárt is. A Mabisz kitért arra, hogy a személyi sérüléses közúti közlekedési balesetek több mint tíz százaléka a kerékpárosokhoz kapcsolódik, akik nagyjából hasonló arányban elszenvedői, mint okozói a közlekedési baleseteknek. A lakásbiztosításhoz kapcsolódó általános felelősségbiztosítás a balesetet okozó biciklisnek is segítségére lehet, mert ez a fedezet kiterjedhet a kerékpárral történő károkozásra is. Ilyen biztosítás hiányában a károsult közvetlenül a kerékpárostól követelheti a kár megfizetését – jelezte a biztosítók szövetsége.
A kétkerekűek és más elektromos eszközök gyorsan bővülő piacának jele, hogy egyes társaságok már tervezik a kerékpár-biztosítások kiterjesztését az elektromos rollerekre is. Az új típusú eszközök hatósági besorolása folyamatban van, ennek eredménye teljesen tiszta helyzetet teremthet a biztosítási vonatkozású kérdésekben – közölte a Mabisz.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.