Sajnos egyre jelentősebb a piacon a hamis autóalkatrészek előfordulási aránya, amelyeket az eredetiekhez képest kedvező áron kínálnak. Azonban a minőséggel sokszor van baj!
A pénzügyőrök egy Törökországból Magyarországra tartó kamiont ellenőriztek az M43-as autópálya Krak-éri pihenőhelyén. A rakomány átvizsgálásakor mintegy 38 ezer, különféle márkajelzéssel ellátott autóalkatrészt pakoltak ki a raktérből – közölte Némedi-Varga Éva, a NAV Csongrád Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense. A bolgár sofőr az alkatrészek származását nem tudta igazolni. Az előzetes szakértői vélemény alapján valamennyi alkatrész hamisítvány. A pénzügyőrök a megközelítőleg 172 millió forint értékű szállítmányt lefoglalták. A pénzügyi nyomozók iparjogvédelmi jogok megsértése miatt eljárást indítottak.
Azonban a márkajelzés jogosulatlan használatán túl jóval nagyobb károkat tudnak okozni az ismeretlen eredetű alkatrészek. Ugyanis a márkanév egyben jelzés is a vásárló felé, hogy a gyártó visszakereshető, jogilag felelősségre vonható, például, ha rossz minőségű, esetleg balesetveszélyes a terméke. Tehát egy bizalmi jelzés is – ami ugyan a gyártási hiba lehetőségét nem zárja ki, de valamelyest segítséget nyújt a minőség megítélésében. Ez a hamisított alkatrészek esetén nem így van.
Így nagyon nagy biztonsági kockázatot okoz a hamisított, ismeretlen eredetű és minőségű alkatrészek használata. Annak ellenére, hogy a hamisítványok között léteznek jó minőségszintű darabok is, amelynek az oka, hogy gyakorta azokból az üzemekből kerülnek ki, ahol engedéllyel is gyártanak azonos alkatrészeket. Csupán ismeretlen márkavén alatt nem, vagy nehezen tudnák értékesíteni, a jól csengővel pedig megvásárolják az emberek.
A hamisított alkatrészek esetén gyakori probléma, hogy már méretben, kialakításban sem megfelelőek, tehát nem feltétlenül csereszabatosak az eredetivel: ennek egy előnye van, hogy a vásárló csak a pénzét veszti, de a rossz alkatrész így nem kerülhet bele az autójába. Szerencsétlenebb a helyzet, ha az anyagminőség rossz, hiszen akkor gyorsabb kopással, a terhelésre töréssel, deformációval válaszolhat a hamis alkatrész. Ez pedig meghibásodáshoz vezethet, amely a biztonságot befolyásoló alkatrész esetén baleseti kockázattal jár.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.