2022.06.02, 09:46
A németek is hatóságilag mérséklik a benzinárat

Az üzemanyag árára rakodó energiaadó csökkentése három hónapig érvényes Németországban.

Németországban az energiahordozók világpiaci árának robbanásszerű emelkedése miatt a benzin és a gázolaj ára az idén lépte át először a literenkénti 2 eurós határt, míg tavaly tavasszal 1,30-1,40 euró körül volt. A drágulás további fékezésére az üzemanyag árára rakodó úgynevezett energiaadó csökkentését vezették be három hónapos időtartamra. Az intézkedés hatására szerdán jelentősen csökkent az üzemanyagok ára Németországban. A német autósok legnagyobb érdekvédelmi szervezete, az ADAC (Allgemeiner Deutscher Automobil-Club) adatai szerint a Super-E10 típusú benzinért literenként országszerte átlagosan 1,881 eurót kellett fizetni szerdán a kutaknál. Ez 27 centes csökkenés az egy nappal korábbi 2,151 euróhoz képest. A dízel ára átlagosan 1,941 euró volt, 10,3 centtel csökkent a keddi 2,044 euróhoz viszonyítva.

Az árak így „a vártnál hamarabb” csökkentek – áll az ADAC közleményében, amelyben az egyesület vezetője, Gerhard Hillebrand hangsúlyozta: elvárják a kereskedőktől, hogy az adócsökkentést teljes egészében érvényesítsék a fogyasztói árakban. A független benzinkutak érdekképviselete (Bundesverband freier Tankstellen – bft) szerint az adócsökkentés „nagyrészt” eljut a fogyasztókhoz, de nem elég egyszerűen átállítani az ártáblákat. Arról is gondoskodni kell, hogy az olcsóbb üzemanyag gyorsan és megfelelő mennyiségben eljusson a töltőállomásokra a finomítókból és a tározókból.

Az üzemanyag árára rakodó úgynevezett energiaadó csökkentése három hónapig érvényes. A kormány számításai szerint azt eredményezi, hogy a szuperbenzin literenként 35,2 centtel, a gázolaj pedig 16,7 centtel olcsóbb lesz literenként. Arra nincsen szabály, hogy a töltőállomások üzemeltetői milyen mértékben adják tovább az adócsökkentést a vásárlóknak. Ugyancsak fontos tényező, hogy az üzemeltetők csak szerdától, a kedvezmény életbe lépésének napjától tudják beszerezni az olcsóbb üzemanyagot. Ez azt jelenti, hogy sok benzinkúton van még készleten korábban, a régi adókulccsal vásárolt üzemanyag.

Robert Habeck szövetségi gazdasági miniszter egy keddi nyilatkozatában kiemelte: a kormány is elvárja az ágazati szereplőktől, hogy a kedvezményt érvényesítsék áraikban, hiszen az adócsökkentéssel az emberek, és különösen az ingázók, a munkájuk miatt rendszeresen autózók terheit próbálják mérsékelni. A szövetségi versenyfelügyelet (Bundeskartellamt) vezetője, Andreas Mundt ugyancsak egy keddi nyilatkozatában rámutatott, hogy „nem lehet egyszerűen betiltani a magas, de még a nagyon magas árakat sem”, és a piaci szereplőket nem kötelezik jogi előírások arra, hogy érvényesítsék áraikban az adócsökkentést. Azonban a hatóság szoros figyelemmel követi az ágazat működését és az árak alakulását – mondta.

Szintén szerdán lépett életbe az energia drágulásának ellensúlyozását szolgáló kormányzati támogatási programok egy további hangsúlyos eleme, amely a helyi és a regionális közösségi közlekedés költségét csökkenti. Az ugyancsak három hónapig érvényes szabály szerint a helyi közlekedési vállalatoknál országszerte egységesen 9 euróba kerül a havi bérlet, és 9 eurós bérlettel lehet utazni a Deutsche Bahn vasúttársaság regionális járatain is. Ez igen jelentős tehercsökkenés, tekintve, hogy például Berlinben eddig majdnem tízszer nagyobb összegbe, 86 euróba került a havi közlekedési bérlet. A német sajtóban közölt összesítések szerint országszerte több mint hétmillió ilyen bérlet kelt el elővételben.

 

(MTI)

 

Obb 30ev

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.