Végleg el volt tiltva a járművezetéstől, mégis cserbenhagyásos balesetet okozott a motoros.
A Nógrád Megyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést és végleges hatályú járművezetéstől eltiltást indítványoz annak az 52 éves kazári motorosnak, aki már korábban is el volt tiltva a vezetéstől, mégis vezetett, ennek során balesetet okozott, majd a helyszínről elhajtott. A férfit 2003 óta már háromszor is végleges hatállyal tiltotta el a közúti járművek vezetésétől a bíróság sorozatos ittas járművezetései miatt. Ennek ellenére 2021. június 15-én ismét ittasan vezette – forgalomból kivont – motorkerékpárját.
Idén augusztus 7-én, délután 4 órakor ugyanezt a motort vezette Vizslás lakott területén. Egy egyenes útszakaszon áttért a terelővonalon és egy szemből érkező gépkocsi visszapillantó tükrének ütközött. Az ütközéstől szétrobbant tükör és annak szilánkjai a nyitott bal első ablakon keresztül az utastérbe repültek, és csupán a véletlenen múlt, hogy a vezető-, vagy a két utasa nem szenvedtek sérülést. A csattanás után a motorkerékpár vezetője megállás nélkül elhajtott, nem győződött meg arról, hogy az általa előidézett baleset következtében valaki segítségnyújtásra szorul-e.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség közlekedési ügyésze a cserbenhagyás, a júniusi ittas járművezetés és a két eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt benyújtott vádiratában 3 év börtönbüntetés, 3 év közügyektől eltiltás és újabb végleges hatályú járművezetéstől eltiltás kiszabására, valamint a 111 865 forint bűnügyi költség megfizettetésére tett indítványt. Az ügyben a Salgótarjáni Járásbíróság hoz döntést.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.