Az amerikai nonprofit fogyasztói szervezet, a „Consumer Reports” valós adatgyűjtés alapján állított össze megbízhatósági listát.
A Consumer Reports közreadta éves rangsorát az autók megbízhatóságáról. A szervezet idén több mint 320 000 darab, 2010 és 2021 között gyártott autóról gyűjtött adatot, tizenhét fő kategóriában elemezve a meghibásodásaikat. Ezek között a kellemetlen jelenségektől (csikorgó fékek, lötyögő utastéri burkolatok) a súlyos problémákig (hajtáslánchiba vagy futóműhiba) minden előfordul. Az így összegzett tapasztalatokat a szerkesztőség saját mérési értékeivel, valamint az olvasók körében végzett elégedettségi felmérés eredményeivel összevetve alkották meg a rangsort. A minősítésből kimaradtak azok a márkák, amelyekről túl kevés visszajelzés érkezett, illetve amelyek esetében nem sikerült legalább két típust felmérni.
A 0-100 pont közötti skálán az ázsiai márkák teljesítettek a legjobban, átlagosan 62 ponttal. Mögöttük következnek az európaiak (44 pont), illetve az észak-amerikaiak (42 pont.) A felmérés váratlan eredménye, hogy a villanyautók – különösen a prémium villanyautók – meglepően rosszul teljesítettek: ez nem elsősorban a hajtáslánc, sokkal inkább a vásárlók lenyűgözésére szolgáló ultramodern, nem kellőképpen kiforrott szórakoztató elektronikai és vezetőtámogató technológiák rovására írható. Ennek köszönhető, hogy a világ legismertebb villanyautó-gyártója az utolsó előtti helyen végzett az ügyfél-elégedettségi felmérésen.
Az első táblázat a 10 legmegbízhatóbb, illetve a 10 legkevésbé megbízható típust mutatja
Helyezés Legmegbízhatóbb típusok Legkevésbé megbízható típusok
- Lexus GX Mercedes-Benz GLE
- Kia Niro EV Ford Explorer
- Toyota Prius Prime Ford Mustang
- Toyota Prius Chevrolet Silverado 1500/GMC Sierra 1500
- Cadillac XT5 Chevrolet Corvette
- Mazda MX-5 Miata Volvo XC90
- Honda Insight Volkswagen Tiguan
- Toyota Highlander Tesla Model Y
- Subaru Crosstrek Chrysler Pacifica
- Mazda CX-9 Subaru Ascent
A legmegbízhatóbb márkák rangsora
Márka Pontszám (0-100)
Lexus 76
Mazda 75
Toyota 71
Infiniti 69
Buick 66
Honda 66
Subaru 66
Acura 64
Nissan 63
Mini 60
Hyundai 56
Chrysler 54
Porsche 52
Chevy 48
Audi 47
Cadillac 47
BMW 45
Ford 44
Kia 43
Volvo 42
Ram 40
GMC 37
Mercedes-Benz 34
Volkswagen 31
Genesis 30
Jeep 26
Tesla 25
Lincoln 18
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.