Mintegy 4,5 milliárd forint bírságot szabott ki tavaly a közúti teher- és személyszállító járművek ellenőrzésekor a Közlekedési Hatóság.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tájékoztatása szerint a 2024 folyamán kiszabott bírságok 96 százalékát a helyszínen beszedték. Az összesen 9 ezer szabálysértés 99 százalékát külföldiek követték el. A közlekedésbiztonsági, környezetvédelmi, valamint a hazai közúthálózat védelmét is célzó ellenőrzések során a feltárt szabálytalanságok több mint negyedét a gépjárművek tömeg- és mérettúllépéséhez kapcsolódó szabálysértések jelentették. Speciális esetei ennek az úgynevezett „horrorkaravánok”, az általában használt gépjárműveket szállító, túlterhelt és műszakilag rossz állapotban levő teherautók közlekedésbiztonsági veszélyt jelentenek. A hatóság ezért ezeket tavaly többnapos, kiemelt ellenőrzés keretében is vizsgálta.
A közlemény alapján számottevő a hazai fuvarozók érdekében végzett piacvédelmi ellenőrzések eredménye is: az engedéllyel, regisztrációval kapcsolatos szabálytalanságok tíz százalék feletti arányt mutattak az összes szabálysértésen belül. A gépjárművek műszaki állapotára, a sofőrök vezetési és pihenőidejére vonatkozó szabálysértések száma továbbra is magas, ahogyan gyakori az úgynevezett kabotázs szállítás, vagyis az olyan fuvarozás szabályainak megsértése is, amelyet belföldön, de nem hazai fuvarozók végeznek.
Mivel láthatóan munka akad az utakon, ezért 2025-től a Közlekedési Hatóság munkáját két új, megkülönböztető jelzéssel felszerelt, önálló ellenőrzésre is alkalmas VW Caddy típusú jármű is segíti.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.