Idén decemberben már harmadjára ad karácsonyi fényeket a Megyeri hidnak a Magyar Közút.
A korábbi évek pozitív visszajelzései alapján idén nemcsak karácsonykor, hanem már december 3-tól, azaz az első adventi vasárnaptól zöldbe borult a híd két pilonja. De itt nem áll meg a közútkezelő, mert december 17-27. között csúcsdíszt és újdonságként a két pilon középső, üveges részén speciális díszfényeket is alkalmaznak majd, ezzel szó szerint feldíszítve az ünnepekre a monumentális karácsonyfát. Az M0-s autóúton található Megyeri hídon idén hosszabb ideig, december 3-31. között alkalmazzák a díszkivilágítást. A közvilágítást leszámítva a híd összes fényforrására speciális zöld fóliát illesztettek, így lett a híd mindkét pilonját zöldellő, 100 méter magas karácsonyfa. December 17-27. között mind a két pilonra csillag csúcsdíszt vetítenek robotlámpák segítségével. Szintén ezen időszak alatt a budai és pesti pilon középső, üveges részén speciális díszfényeket is kihelyeznek majd.
A közutasok felhívták a figyelmet arra, hogy aki nem csupán menetből a Megyerihídon áthaladva néznék meg a díszvilágítást, az ne álljon meg a leállósávon, mivel azt kizárólag műszaki hiba esetén lehet használni. Aki fotózni szeretne, az ne vezetés közben tegye, hanem a 2-es főút felől közelítse meg a hidat, a pesti hídfő alatt biztonságosan, gyalogosan vagy akár kerékpárral is eljuthat a helyszínre.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.