2020.05.14, 05:18
A használtautóimport is csökkent

Lényegében a magánimport szűkülésével csökkent a használtautóbehozatal áprilisban.

42,5 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához képest a behozott használt autók száma idén 2020 áprilisában. A negyedik hónapban 7589 használtautó érkezett külföldről az országba. A közel feleződő érték mögött a magánimportőrök kiesése keresendő, hiszen a célországok felé- és felől nem engedték az indokolatlan határátlépést. Így használtautóért sem lehet kimenni. Azonban a hivatásos fuvarosok előtt nyitva a határ, így a kereskedelemmel cégszerűen foglalkozók továbbra is importálhattak külföldi partnereiktől használtautókat.

Az első negyedévben is csökkent valamelyest a használtautóimport, ebben elsődlegesen a már a járványügyi veszélyhelyzetben érintett március a felelős, amely hónapban 12,3 százalékos visszaesést regisztráltak. Az első három hónap alatt összesítve 4 százalékos volt a használtautó behozatal visszaesése az elmúlt év hasonló időszakához képest. Tavaly  150 ezernél is több használtautó érkezett külföldről. Januártól március végéig összesen 37 758 négykerekű érkezett az országba. Az alapvető tendenciák nem változtak, az idei eredmények szerint is a legtöbben alsó-középkategóriás (12 376 darab) és felső-középkategóriás (7538 darab) kocsit vásároltak, de népszerűek voltak az egyterű járművek is (6919 darab).

Zárt határ Szerbia felé

Január 26-án, hétfőn, teherforgalmi blokád lesz a szerb határon.

...
2026.01.24. 10:10

Zárt határ Szerbia felé

Január 26-án, hétfőn, teherforgalmi blokád lesz a szerb határon.

Lassú lesz szombaton Budaörs és Budapest között az autópálya bevezető

Forgalomkorlátozás várható az M1-es és az M7-es autópálya bevezető szakaszán szombaton.

...
2026.01.23. 17:55

Lassú lesz szombaton Budaörs és Budapest között az autópálya bevezető

Forgalomkorlátozás várható az M1-es és az M7-es autópálya bevezető szakaszán szombaton.

Elkészült az új KRESZ tervezete

Olvasható, véleményezhető mindenki számára az új KRESZ. Az Építési és Közlekedési miniszter oldalán található pdf formátumban a tervezet.

...
2026.01.20. 10:03

Elkészült az új KRESZ tervezete

Olvasható, véleményezhető mindenki számára az új KRESZ. Az Építési és Közlekedési miniszter oldalán található pdf formátumban a tervezet.

Mivel várja vissza a havazást a Magyar Közút?

Havazáskor egy sokszereplős géppark mozdul meg az országban. A Magyar Közút bemutatta mivel dolgozik.

...
2026.01.19. 11:05

Mivel várja vissza a havazást a Magyar Közút?

Havazáskor egy sokszereplős géppark mozdul meg az országban. A Magyar Közút bemutatta mivel dolgozik.

Nem hagyták az utolsó percre

Közel 670 000 éves e-matricát vásároltak az autósok január 15-ig.

...
2026.01.18. 06:18

Nem hagyták az utolsó percre

Közel 670 000 éves e-matricát vásároltak az autósok január 15-ig.

Január 20-án közzéteszik az új KRESZ tervezetét

A kormányzat az új KRESZ kialakításánál folyamatosan törekedett a lehető legszélesebb társadalmi részvételre. Ennek részeként mutatják be az új szabályrendszert.

...
2026.01.17. 09:49

Útdíj alkudozások

A fuvarozók javaslatcsomagot nyújtanak be az útdíjrendszer szabályozásának módosítására.

...
2026.01.16. 09:23

Útdíj alkudozások

A fuvarozók javaslatcsomagot nyújtanak be az útdíjrendszer szabályozásának módosítására.

Ónos eső és hó várható

Ónos esőre és havazásra figyelmeztet a HungaroMet Zrt.

...
2026.01.12. 17:12

Ónos eső és hó várható

Ónos esőre és havazásra figyelmeztet a HungaroMet Zrt.