A használtautó-piacot kevéssé rázta meg a koronavírus-járvány, a minőségi, egy-hét éves használt autókkal kereskedők számára még új vevőket is hozott a járványhelyzet.
Magyarországon az idén az első háromnegyed évben 586 489 gépkocsiátírást regisztráltak, mindössze 2,1 százalékot esett vissza az értékesítések száma 2019 hasonló időszakához képest: tette közzé a DasWeltAuto használautó kereskedelmi lánc a Datahouse adatelemző cég adatai alapján. A Volkswagen Csoport márkáit forgalmazó Porsche Hungaria használt autó üzletágának vezetője, Frank György az élénk forgalmat azzal magyarázza, hogy az új kocsik hiányára sok vásárló esetén a fiatal használt gépjárművek jelentenek megoldást. A márkaigazgató várakozásai szerint az utolsó negyedév forgalma még az eddigi csekély kiesést is kompenzálhatja. Tegyük hozzá, hogy az új autók gyártási kiesései mellett jelentős piacformáló erő a jelentősen megemelkedett árak, amelyet az új autók piaca mutat. Az áramelkedések oka kettős: egyrészt a forint-euró árfolyam torzulása, másrészt az úgynevezett WLTP-fejlesztések költségeinek az árban való tükröződése az ok.
A DasWeltAutó részleteket is megosztott a használtautó piacról: januártól szeptember végéig a legtöbben alsó-középkategóriájú gépkocsit kerestek, ez tette ki a piac 29,48 százalékát, de a kisautók (22,79 százalék) és a felső-középkategóriás modellek (15,28 százalék) is népszerűek voltak. A használt luxusautók piaca szintén pezsgett: az országban új gazdára talált 852 Porsche, 18 Ferrari, 5 Rolls-Royce és 3 Lamborghini. A legnagyobb számban Budapesten, Pest megyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében vásároltak használt autót. Frank György beszámolt arról, hogy a céghez tartozó telephelyek az első háromnegyed évben 15 százalékos növekedést értek el, 6306 járművet adtak el az egy évvel korábbi 5470 után.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.