Budapesten bírságolható lesz a bérelt kerékpárok és e-rollerek szabálytalan parkolása.
Bírságot szabhatnak ki nyártól Budapest több belső kerületében a nem kijelölt helyeken parkoló mikromobilitási eszközök, így a kölcsönzött kerékpárok, elektromos rollerek után – döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán a közterület-használatra vonatkozó egyes szabályok módosításával. A Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett előterjesztést 27 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. A szabályozás lényege, hogy – először a belső kerületekben – mikromobilitási pontokat hoznak létre, és csak azokon lehet felvenni, leadni az eszközöket. A mikromobilitási szolgáltatók díjat fizetnek az eszközök tárolásáért, az eszközök kijelölt területen kívüli elhelyezése miatt pedig közigazgatási szankciót alkalmazhatnak velük szemben.
A rendelkezés szerint a szolgáltató a nem megfelelően elhelyezett eszközök után naponta 5000 forint közterület-használati díjat köteles megfizetni. A szabályt július elsejétől – egy hónapos türelmi idő után – az V., VI., VII. és VIII. kerület kijelölt részein alkalmazzák, további területeken később vezetik be. Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes kiemelte, a cél az, hogy ne legyenek eldobált rollerek a városban; a bírságot a szolgáltatók kapják, de – mint mondta – azt továbbhárítják majd a használókra. A szabályozás szerint a szolgáltatóknak az általuk üzemeltetett valamennyi mikromobilitási eszközt egyedi azonosítójellel kell ellátniuk a jogszerű közterület-használat ellenőrizhetősége érdekében.

A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.