2025.12.08, 05:21
A gyorsforgalmi utakra terelik a teherautókat

Az autópálya és a főút használati útdíjában a különbség lényegében megszűnik, így a fuvarozóknak érdemes lesz majd a gyorsforgalmi útszakaszokat választani.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) ismertetője szerint a teherfuvarozást érintő úthasználati díjakról szóló intézkedéscsomag célja a teherforgalom átterelése a gyorsforgalmi úthálózatra, ezáltal a balesetek számának a csökkentése, valamint, hogy mérséklődjön a településeket érő környezeti és zajterhelés. Ugyanis a tájékoztatás szerint az alsóbbrendű utakon zajló tranzit teherszállításnak naponta 3 millió ember látja kárát. Az útdíjakból összességében 880 milliárd forintnyi bevétel származik a költségvetés számára, amelyet döntő mértékben a Magyarországon áthaladó nemzetközi teherfuvarozók fizetnek meg. Magyarországon létrejön egy kötelező tranzitúthálózat, a 20 tonnánál nagyobb járművek nem hagyhatják el az autópályát.

Az ÉKM jelenleg tárgyalásokat folytat a fuvarozói szektor és a közlekedési ágazat szereplőivel és érdekképviseletével a magyar fuvarozók számára biztosítandó érdemi könnyítésekről. A minisztérium arra törekszik, hogy a hazai közúti személy- és áruszállító vállalkozások működését jelentősen egyszerűsítse, csökkentse a fuvarozók adminisztratív terheit, valamint elősegítse a bírságszabályok ésszerűsítését és a szektor versenyképességének növelését.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.

...
2026.07.07. 09:03

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.