2020.10.28, 12:38
A felszíni forgalomra is hat a folytatódó metrófelújítás a fővárosban

November 7-én, szombaton kezdődik az M3 metró felújításának harmadik, belvárost érintő üteme, a metróvonal Nagyvárad tér és Lehel tér közötti szakaszának teljes lezárásával.

2017 őszén kezdődött el Budapesten az M3 metró vonalának a felújítása. Az elsőként elkészült északi szakaszt 2019 tavaszán adták át, október 22-én pedig megindult a forgalom az elkészült déli szakaszon is. November 7-étől, szombattól tervezetten másfél évig a Lehel tér és a Nagyvárad tér között folytatódik a metrórekonstrukció; az északi és déli után ez lesz a felújítás utolsó nagyobb etapja. Az eltelt három évben a BKK a metrópótló buszokkal, valamint az aktuálisan lezárt metrószakaszt elkerülő, alternatív irányokba nyújtott többletkapacitással pótolta a metró kiesését.

A Lehel tér és a Nagyvárad tér közötti szakasz lezárása idején az M3-as metró hétköznap és hétvégén is Újpest-központ felől a Lehel térig, Kőbánya-Kispest felől pedig a Nagyvárad térig jár. A kimaradó szakaszon metrópótló busz közlekedik majd, a csúcsidőben 45 másodpercenként indulva. A Lehel tér és a Nyugati pályaudvar között emellett a metrópótló busz közlekedését sűríti hétköznapokon a legforgalmasabb időszakban az M14-es jelzésű busz, amely elsősorban a 14-es villamossal érkező utasok belvárosba történő eljutását segítve a Lehel téren a villamosvégállomás melletti buszmegállóból indul. A pótlóbuszok gyorsabb haladását, előnyben részesítését a teljes vonalon forgalomtechnikai módosítások – például buszsáv – segítik majd, továbbá egyes végállomásokon és fontosabb csomópontokban esetleges torlódások vagy járatsűrítési igények esetén forgalomba állítható tartalékbuszok is várakoznak majd.

A közúton közlekedőknek novembertől a pótlóbuszok útvonalán, azaz a Váci út–Lőportár utca és az Üllői út–Könyves Kálmán körút csomópontok között, a Váci út–Nyugati tér–Bajcsy-Zsilinszky út–Deák Ferenc tér–Károly körút–Astoria–Múzeum körút–Kálvin tér–Üllői út nyomvonalon kell jelentősebb változásokra készülni.

  • A Váci úton a Lőportár utca és a Ferdinánd híd között mindkét irányba, a Csanády utca és a Nyugati tér között csak a pályaudvar irányába buszsávot jelölnek ki a parkolósáv helyén, így a várakozóhelyek ideiglenesen megszűnnek. A Nyugati téren jelenleg is érvényben lévő forgalmi rend nem változik.
  • A Bajcsy-Zsilinszky út Nagykörút és Alkotmány utca közötti szakaszára a Nagykörút felől nem lehet majd behajtani, így a Szent István körúton érkezők csak kerülővel, a Podmaniczky utcán át érhetik azt el. A Stollár Béla utca forgalmi iránya a Bajcsy-Zsilinszky út és a Bihari utca között megfordul, biztosítva a Markó utca Bajcsy-Zsilinszky úthoz csatlakozó szakaszának elérhetőségét.
  • A metrópótlás a legjelentősebb hatással a Kiskörút közlekedésére lesz: az Andrássy út és a Kálvin tér között mindkét irányba buszsáv vezet majd, így a többi közlekedő számára 1-1 forgalmi sáv marad csak meg. A Bajcsy-Zsilinszky úton már a Szent István Bazilikát követően megszűnik az egyik Deák tér irányú forgalmi sáv, az Andrássy úton pedig a Jókai tértől buszsáv lesz az egyik forgalmi sáv helyén az Erzsébet tér felé. Az Andrássy út torkolatában a sávkiosztás is változik.
  • A Károly körútról a Kossuth Lajos utcába, jobbra kanyarodó forgalom és a metrópótló buszok szeparálása érdekében a Károly körúton a Gerlóczy utcától – jelzőlámpás forgalomirányítás segítségével – helyet cserélnek a sávok: a belső sáv lesz a buszsáv, a külső sávon haladthat a többi közlekedő. Az Astoria Károly körút felőli oldalán a villamosperon melletti szakaszon megszűnik a buszsáv, így egyenesen és jobbra is tovább lehet majd haladni, azonban az egyenesen továbbközlekedőknek sávot kell váltaniuk az autóbuszforgalom akadályozása nélkül. Ugyanitt a kerékpárral közlekedők eltérő ütemben kapnak majd szabad jelzést. Az Astoria csomópont másik oldalán, a Múzeum körút torkolatában az autóbuszok kapnak eltérő ütemű szabad jelzést, hogy az utasok fel- és leszállása után időben át tudjanak haladni a főcsomóponton.
  • A Múzeum körúton a külső forgalmi sávokat buszsávvá alakítják át. A Kálvin téren a Múzeum körútról az Üllői útra forduló két sáv közül az egyik szintén buszsáv lesz. A Vámház körút torkolatában a Lónyay utcától kezdődően változik a sávkiosztás, a Múzeum körút felé csak egy egyenes továbbhaladást biztosító sáv marad.
  • Az Üllői út elején mindkét irányba buszsávot jelölnek ki. A megnövekedő gyalogos forgalomra való tekintettel a Nagykörút irányú oldalon kiszélesítik a járdát, ezért megszűnik az Üllői útról egyenesen a Kecskeméti utca felé, illetve balra a Vámház körút felé vezető sáv. Ezért aki a Szabadság híd vagy az V. kerület felé szeretne továbbhaladni, annak érdemes a Közraktár utca–Csarnok tér–Vámház körút útvonalat választania.
  • Az Üllői út további szakaszain a külső forgalmi sávok szintén buszsávok lesznek, többek között a Szentkirályi utca és a Nagyvárad téri jelenlegi kerékpársáv helyén is, már november 2-ától.
  • A Nagyvárad téren október 23-án, pénteken megszűnik az ideiglenes buszforduló, helyette új létesül a Delej utcánál. A Nagyvárad téri buszforduló megszűnésével újra két sávon lehet balra kanyarodni az Üllői útról a Haller utcába, az Üllői úton azonban csak két sáv lesz egyenesen járható. Fontos változás továbbá, hogy mind a Nagyvárad téren, mind az Üllői út Könyves Kálmán körútig tartó szakaszán megszűnik az ideiglenes kerékpársáv.

Az M3-as metróvonal pótlása által jelentősen érintett útvonalak, különösen a Kiskörút használata helyett a BKK az autóval közlekedőknek javasolja elkerülni a belvárost. Kerülőútként elsősorban a Hungária körgyűrű ajánlott, emellett érdemes megfontolni az alsó rakpartok használatát is. Az Erzsébet híd–Kossuth Lajos utca–Rákóczi út tengelyt érdemben nem érinti a metrópótlás, ez az útszakasz az eddigiekhez hasonló módon lesz használható.

(fotó: Kemény Máté)

Jön az utánpótlás

30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a használt autók importja márciusban.

...
2026.04.10. 12:56

Jön az utánpótlás

30 százalékot meghaladó mértékben nőtt a használt autók importja márciusban.

Húsvéti ittas vezetők Budapesten

A BRFK jelentése szerint a fővárosban 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt.

...
2026.04.08. 08:14

Húsvéti ittas vezetők Budapesten

A BRFK jelentése szerint a fővárosban 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt.

Forgalomkorlátozások és járatmódosítások

Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között több helyen megváltozik a forgalmi rend Budapesten, amely a közösségi közlekedést is érinti.

...
2026.04.04. 08:33

Forgalomkorlátozások és járatmódosítások

Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között több helyen megváltozik a forgalmi rend Budapesten, amely a közösségi közlekedést is érinti.

Egy lépésre a teljesidős sétálóutcától

Május elsejétől Budapesten hétköznap esténként is sétálóutcaként fog funkcionálni a pesti alsó rakpart egy szakasza.

...
2026.04.03. 08:59

Egy lépésre a teljesidős sétálóutcától

Május elsejétől Budapesten hétköznap esténként is sétálóutcaként fog funkcionálni a pesti alsó rakpart egy szakasza.

Új rendőrautók érkeztek

Komoly számban újult meg a rendőrség autóállománya az új beszerzésekkel.

...
2026.04.02. 16:33

Új rendőrautók érkeztek

Komoly számban újult meg a rendőrség autóállománya az új beszerzésekkel.

Nagy emelés után lassú csökkenés

Az átlagdíjak csökkenésével indult az év a gépjármű-felelősségbiztosításoknál.

...
2026.04.02. 06:05

Nagy emelés után lassú csökkenés

Az átlagdíjak csökkenésével indult az év a gépjármű-felelősségbiztosításoknál.

Húsvéti Ünnepek, kiemelt veszélyek!

Fokozott forgalomra és felelős döntésekre figyelmeztet a rendőrség a húsvéti ünnepek idején!

...
2026.04.01. 19:30

Húsvéti Ünnepek, kiemelt veszélyek!

Fokozott forgalomra és felelős döntésekre figyelmeztet a rendőrség a húsvéti ünnepek idején!

Részben megengedett a mozgás a kamionoknak Húsvétkor

Az ünnepek alatti kamionstopot részlegesen feloldják.

...
2026.04.01. 09:26

Részben megengedett a mozgás a kamionoknak Húsvétkor

Az ünnepek alatti kamionstopot részlegesen feloldják.