2023.08.18, 07:08
A felelőtlenség csúcsai

Részegen autózott egy férfi a 3 éves kislányával, durva balesetet szenvedtek - videóval.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleménye szerint a Kecskeméti Járási Ügyészség gyorsított eljárásban ittas járművezetés vétsége miatt eredményesen bíróság elé állított egy férfit. Az elkövető egy lajosmizsei útkereszteződésben kanyarodás helyett nagy sebességgel egyenesen továbbment, és átszakította az előtte lévő ház kerítését, majd az udvaron parkoló autónak ütközött. A vádirat szerint a kecskeméti férfi – az ügy vádlottja – 2023. június 16. napján a késő esti órákban Lajosmizsén ittas állapotban vezette gépjárművét, amelyben 3 éves kislányával utazott. Mivel az elkövető az ittassága miatt nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően vezetett, egy utca végi kereszteződésnél nagy sebességgel egyenesen tovább haladt és átszakította az előtte lévő ingatlan kerítését.  Az udvarra becsapódó gépjármű ezt követően az ott, üresen álló gépkocsinak ütközött. Az ütközés olyan erejű volt, hogy attól az álló autó az ingatlan hátsó kerítéséig repült. A baleset következtében a vádlott lánya könnyű sérülést szenvedett, a gépkocsikban és a kerítésben jelentős anyagi kár keletkezett.

A Kecskeméti Járási Ügyészség a vádlottat ittas járművezetés vétsége miatt gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította és vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt. A bíróság a férfit bűnösnek mondta ki ittas járművezetés vétségében és – az ügyészi indítvánnyal egyezően – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős, mivel ellene az ügyész súlyosításért fellebbezett.

Az esetet a biztonsági kamera rögzítette.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14