2024.08.10, 05:45
A biodízel világnapja

1 tonna biodízellel akár 3 tonna szén-dioxid kibocsátás spórolható meg.

Augusztus 10-én van a biodízel világnapja. A biodízel egy megújuló energiahordozó, amelyet növényi olajokból, állati zsírokból, használt sütőolajból vagy épp egyéb maradék és hulladék eredetű anyagokból állítanak elő. A MOL-csoport jelenleg kilenc országot lát el olyan üzemanyaggal, amelyben főként biodízelt vagy bioetanolt, de adott esetben egyéb megújuló eredetű anyagokat is kever, több százezer tonna mennyiségben. 1 tonna biodízel mintegy 2-3 tonna szén-dioxidot takarít meg a fosszilis gázolajhoz képest.

A biodízel gyártásban 2008 óta van jelen a MOL a Rossi Biofuel Zrt. résztulajdonosaként, amely mára évi több mint 200 000 tonna kapacitásával jelentősen megnövelte a Magyarországon előállított bioüzemanyagok mennyiségét. Ebből 50 000 tonna az ún. fejlett biodízel üzem kapacitása, amely rugalmas a nyersanyagok tekintetében: a különböző típusú és eredetű zsíros hulladékok, például a használt étolajok, a (olaj- és) zsírfogók anyagainak, az állati zsiradékok vagy a növényi olajgyártásból származó maradékok feldolgozását is lehetővé teszi. Az így előállított biodízel az egyik legklímabarátabb üzemanyagnak számít.

2011 óta a használt konyhai zsiradékot le lehet adni a kijelölt MOL töltőállomásokon, amelyet szintén a Rossi Biofuelnél dolgozunk fel. A lakosság közreműködésével 2023 első félévéig mintegy 3 000 tonna használt sütőolaj gyűlt össze, majd a MOHU a koncesszió indulásával megtöbbszörözte ezt a mennyiséget: már 2023 második felében mintegy hatezer tonna használt sütőolajat gyűjtött össze. 2023 októberétől pedig minden hulladékudvaron le lehet adni a használt sütőolajat is.

A Dunai Finomítóban 2020 óta állítanak elő fosszilis komponensekkel együtt feldolgozott biodízelt. A MOL idén áprilisban adta át a Dunai Finomítóban a Zöldhidrogén üzemet. Az ott termelt évi 1600 tonna zöld hidrogént a vállalat elsődlegesen saját hálózatában, az üzemanyaggyártás során használja fel, ezzel évente mintegy 25 000 tonnával csökkenti a finomító szén-dioxid-kibocsátását. A MOL-csoport további lehetőségeket is vizsgál a jövő üzemanyagainak megvalósítására. Többek közt a Szegedi Tudományegyetemmel együttműködve kutatják az e-fuel, vagyis a szintetikus üzemanyagok előállításának módszereit, pl. a nem biológiai eredetű megújuló repülőgép üzemanyag (szintetikus kerozin) előállítási lehetőségeit.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14