A 40 elektromos autóbusz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alatt és az "Egy a természettel vadászati és természeti világkiállítás" idején szállítja majd az utasokat, a tapasztalatokat értékelik.
Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a Volánbusznak átadott 40 Mercedes-Benz eCitaro elektromos autóbusz budapesti bemutatóján felhívta a figyelmet arra, hogy a közlekedési szektor felel a magyarországi szén-dioxid-kibocsátás közel egyötödéért, így a Zöld busz program sokat tesz a környezet ügye érdekében. A kormány a következő tíz évben 36 milliárd forintot szán a programra.
Steiner Attila elmondta, hogy a 40 darab elektromos busz forgalomba állításával a tesztidőszak következő szintre emelkedik, valós környezetben, a flottaszintű üzemeltetés tapasztalatait gyűjtik be. Az eddigi tesztek alapján egy zöld busz átlagosan 5 ezer kilogramm károsanyagkibocsátástól mentesítette a környezetet, a buszok átlagosan a teszt időszak alatt 171 kilométert tettek meg, és kilométerarányosan 60 forinttal volt olcsóbb az üzemeltetésük a dízelekkel szemben. Az első nyolc demonstrációs projekt (városi e-busz tesztüzemek) több mint 2 millió forint üzemanyagmegtakarítást eredményezett a közszolgáltatóknál.
Az új buszok beszerzését a Zöld Busz Projektiroda bonyolította. Az első 40 darab elektromos autóbusz vásárlása és a kapcsolódó töltőállomás 6 milliárd forint támogatást igényelt, a teljes költség 7,6 milliárd forintot tesz ki. Kóbor György, az MVM Csoport elnök-vezérigazgatója elmondta, a Mobiliti Volánbusz Kft. az elektromos töltőállomások kiépítésével és üzemeltetésével járul hozzá ahhoz, hogy az üzembe álló elektromos autóbuszokat kiszolgáló speciális infrastruktúra rendelkezésre álljon.
A Mobiliti Volánbusz Kft. hét helyszínen, mintegy 100 töltőberendezést fog telepíteni, a társaság megkezdte a kivitelezést, a most átadott buszok már az új, nagykapacitású, 100 kilowattos (kW) töltőkről veszik fel az energiát. A Hungexpo területén lévő 20 töltőt a Mobiliti Volánbusz üzemelteti, illetve biztosítja a háttérszolgáltatást, a karbantartást.
A főváros vonzáskörzetébe érkező 40 elektromos hajtású autóbusznak köszönhetően évente mintegy 1867 tonna kibocsátás csökkenés várható. Az elektromos autóbuszok mellett közbeszerzési eljárást írtak 164 CNG-meghajtású jármű beszerzésére is, ebből 75 darab szintén a budapesti agglomerációban közlekedik majd.

A Volánbusz közölte, a Mobiliti Volánbusz Kft. konzorciumi partnerrel összesen 100 elektromos autóbusz beszerzésére nyújtottak be sikeres pályázatokat a Zöld Busz Programban, a járművek hat megyeszékhelyen, és a budapesti agglomerációban állnak forgalomba 2022 első negyedévétől. A közlekedési társaság 2021. július 27-én kötött megállapodást az első 40, a főváros vonzáskörzetében közlekedő Mercedes-Benz eCitaro típusú autóbusz beszerzésére.
A napokban átvett Mercedes-Benz eCitaro típusú, szóló, alacsony padlós, kéttengelyes, elektromos meghajtású autóbuszok 28 ülő és 50 álló utas egyidejű szállítására alkalmasak, és egy feltöltéssel akár 240 kilométert is képesek megtenni. A tájékoztatás szerint az elektromos buszok a fővárosi rendszerbe integrált Volánbusz-járatok útvonalán állnak forgalomba 2022 elején, a 40 jármű ennek megfelelően kék színű, és a fedélzeti kijelzőkön a Forgalomirányítási és Utastájékoztatási Rendszer (FUTÁR) üzemel majd.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
