2020.12.13, 09:30
3 napig vadásztak a buszsávban szabálytalankodókra

Budapesten a buszsávot jogosulatlanul használó autósokra vadásztak a rendőrök három napon át. Megvannak az eredmények.

A fővárosi háromnapos buszsávtisztító akcióban 158 közlekedővel szemben intézkedtek a rendőrök. A buszsáv jogosulatlan igénybe vétele miatt 115 intézkedést hajtottak végre: 104 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, 3 közlekedővel szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztek, 8 alkalommal pedig figyelmeztettek. Egy buszmegállóban parkoló autót elszállítottak, – a tulajdonosnak a bírság mellett a szállítás és a tárolás költségeit is állnia kell. Egyéb szabálytalanságok miatt további 31 alkalommal helyszíni bírságot róttak ki, két szabálysértési feljelentést tettek, 7 esetben pedig közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök.

Sok autós próbálkozott különféle kifogásokkal mentegetni magát, kevés sikerrel, mert a rendőrjárőrök naponta többször hallhatják ugyanazokat a kifogásokat, a mentegetőzés logikája mindenkinél hasonló. Ezek voltak a leggyakoribb szövegek:

„Be akartam sorolni, de nem engedett be a többi autós.”

„Egy címet keresek ezen a szakaszon. Tudnának segíteni?”

„Sürgősen találnom kell egy WC-t!”

„Éppen itt akartam lekanyarodni.”

„Elnézést, ez buszsáv? Nem vettem észre.”

„Soha nem követtem el semmilyen szabálytalanságot, igazán lehetnének elnézőek.”

„Bocsánat, nem vagyok idevalósi.”

„Na és? Ez is csak egy szabálysértés.”

A fővárosi autóbuszok számára kialakított, 80 kilométernél is hosszabb buszsáv a több mint 200 járat többségének, napi több százezer utasnak segít az akadálytalan közlekedésben és a gyorsabb eljutásban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ennek érdekében továbbra is folyamatosan végzi az ellenőrzéseket a főváros főbb közútjain, a szabálytalanul közlekedőkkel szemben intézkednek.​

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14