2021.10.20, 07:35
29 százalékkal gond volt!

Az októberi, a teherautókra és buszokra fókuszáló egyhetes fokozott ellenőrzés során 2845 nehéz tehergépkocsit és 285 autóbuszt ellenőrzött a rendőrség.

A rendőrség október 11-17. között a Roadpol (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) által kezdeményezett európai szintű „Truck & Bus” ellenőrzés során elsősorban a vezetési és pihenőidőre, valamint a veszélyes áruk szállítására vonatkozó szabályok betartását vizsgálták. Az ellenőrzés hetében 2845 nehéz tehergépkocsit és 285 buszt állítottak meg, és 904 esetben állapítottak meg jogsértést.

Azonnali közlekedési korlátozást tíz nehéz-tehergépkocsi esetében kellett elrendelni. Ebben a járműkategóriában a vezetési és a pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 73 alkalommal, a jármű-, illetve rakománybiztonsággal összefüggésben 136 esetben, míg az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 60 alkalommal kellett intézkedni. A tehergépkocsi-vezetők ellenőrzése során hat esetben merült fel alkoholfogyasztás gyanúja, 99 alkalommal a jármű vezetője, illetve utasa nem használta a biztonsági övet, illetve 220 jármű vezetője túllépte a megengedett legnagyobb sebességet.

Az autóbuszok ellenőrzése során 13 jármű vezetője nem tartotta be a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályt. A vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt kilenc esetben, jármű-, illetve rakománybiztonsággal kapcsolatban hat alkalommal, az okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt nyolc esetben kellett intézkedniük a rendőröknek.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14