A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) adatai alapján az elektromos autó töltések száma meghaladta az 560 ezret tavaly, a töltőoszlopok száma pedig megközelítette az 1400-at.
A A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csütörtöki tájékoztatása szerint az e-töltések száma csaknem negyvenszeresére nőtt, 2017-ben még alig haladta meg a 13 000-et, 2018-ban már 160 000 volt. A töltésre fordított energia hasonló ütemben emelkedett, 2017-ben 123 ezer kilowattóra (kWh) volt, 2018-ban meghaladta az 1,5 millió kWh-t, tavaly pedig alig maradt el az 5,5 milliótól. A töltőoszlopok száma egy év alatt a duplájára, 672-ről 1362-re emelkedett. Tavaly év végén a legtöbb, 699 töltőoszlop a közép-magyarországi régióban üzemelt, majd ezt követte a közép-dunántúli régió 191, és a nyugat-dunántúli 126 töltőoszloppal.
Magyarországon csaknem 16 800 jármű rendelkezik zöld rendszámmal, a tisztán elektromos meghajtásúak száma meghaladja a 6500-at. A 2018 év végi adatokhoz képest a növekedés közel 75 százalékos, akkor 9560 zöld rendszámú autó volt bejegyezve. Az elektromos autók töltését szolgáló nyilvános töltőállomások üzemeltetését a MEKH által kiadott engedély alapján lehet végezni, ide tartoznak például a közterületen, a közintézmények ügyfélparkolóiban, az üzemanyagtöltő-állomásokon vagy a nyilvános parkolókban lévő töltőberendezések. A lakossági fogyasztók esetében a saját berendezésen keresztül történő töltés nem engedélyköteles – közölte az energetikai hivatal.
Budapesti buszsávellenőrzés eredménye
Az elmúlt héten buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a fővárosban, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek.

Budapesti buszsávellenőrzés eredménye
Az elmúlt héten buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a fővárosban, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek.
Formálódnak az új KRESZ keretei
Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről.

Formálódnak az új KRESZ keretei
Rövidesen mindenki véleményt mondhat az új KRESZ-ről.
Hétvégi Budapest
Forgalomkorlátozások lesznek vasárnap a fővárosban.

Hétvégi Budapest
Forgalomkorlátozások lesznek vasárnap a fővárosban.
Ittas vezetésből megvesztegetés
Halmozta a hibákat az a sofőr, akit Debrecen környékén kaptak ittas vezetésen a járőrök. A büntetése nem marad el.

Ittas vezetésből megvesztegetés
Halmozta a hibákat az a sofőr, akit Debrecen környékén kaptak ittas vezetésen a járőrök. A büntetése nem marad el.
Horrorkaravánokat büntettek
A Közlekedési Hatóság munkatársai egy héten át tartó ellenőrzést tartottak az autószállító járművekre fókuszálva.

Horrorkaravánokat büntettek
A Közlekedési Hatóság munkatársai egy héten át tartó ellenőrzést tartottak az autószállító járművekre fókuszálva.
Végigvideózzák Magyarországot
Ismét Magyarországra érkeznek a Google utcaképkészítő járművei.

Végigvideózzák Magyarországot
Ismét Magyarországra érkeznek a Google utcaképkészítő járművei.
Mossák a Szabadság hidat szerda éjszaka
Folytatódik Budapesten a tavaszi hídmosási program.

Mossák a Szabadság hidat szerda éjszaka
Folytatódik Budapesten a tavaszi hídmosási program.
Kamionstop a hosszú hétvégén
A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása csütörtökön 6 órakor kezdődik.

Kamionstop a hosszú hétvégén
A nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása csütörtökön 6 órakor kezdődik.