2011.07.10, 10:42
2011 első félévi baleseti statisztika

Az év első hat hónapjában a személysérüléses közúti balesetek, a balesetekben meghalt személyek és az ittasan okozott balesetek száma egyaránt csökkent.

Az előzetesnek – azaz a balesetet követő 24 órás helyzetnek megfelelő – adatok alapján 2011. január 01. és június 30. között összesen 7 133 személysérüléses közúti baleset történt, 0,67 %-kal kevesebb, mint 2010. azonos időszakában (akkor 7 181 balesetet regisztráltak).

A csökkenő tendencia alapvetően a halálos kimenetelű és a súlyos sérüléssel járó balesetek vonatkozásában mutatható ki. A halálos balesetek száma 16,7 %-kal (288-ról 240-re), míg a súlyos sérüléses balesetek száma 3,67 %-kal (2 124-ről 2 046-ra) csökkent. A könnyű sérüléssel járó, büntetőjogi értelemben nyolc napon belül gyógyuló közúti balesetek számában ugyanakkor 1,6 %-os növekedés tapasztalható.

A közúti közlekedésbiztonság kapcsán a világ minden pontján a balesetben meghaltak számának alakulása számít a legfontosabb tényezőnek. Kedvező hír, hogy az első félévben a közúti balesetben meghaltak száma a tavalyi 330 főről 268 főre csökkent. A csökkenés 2010. azonos időszakához képest 18,8 %-os mértékű.

Az ittasan okozott személyi sérüléssel járó közúti balesetek számában is kedvező változások történtek, hiszen a tavalyi 832-vel szemben idén június végéig 690 ilyen baleset történt. Ennek megfelelően az ittasan okozott baleseteknek az összes személysérüléses közúti baleseten belüli aránya ugyancsak kedvezően alakult, 9,7 %-ra csökkent. A szeszesitaltól befolyásolt állapotban okozott közúti baleseteket legnagyobb arányban Jász-Nagykun-Szolnok megyében okozzák (15,8 %), míg a legkevesebb ittas baleset 2011. eddig eltelt időszakában Fejér megyében történt (4,0 %).

A közúti balesetek legfőbb okai gyakorlatilag változatlanok. A személyi sérüléssel járó balesetek 27 %-ának a hátterében a gyorshajtás áll (1 956 baleset), az elsőbbségi jog megsértése miatt 1 674 baleset (részaránya 24 %), a kanyarodási szabályok megszegése miatt pedig 1 090 baleset (részaránya 15 %) történt.

A közúti balesetek túlnyomó részét, 62 %-át a személygépkocsi vezetők okozták, bár megjegyzendő, hogy a közúti forgalmon belüli aránya ennek a közlekedői csoportnak a legmagasabb. A tehergépkocsi vezetők a balesetek 9 %-ának, az autóbusz vezetők pedig továbbra is az összes baleset 1 %-ának az okozásáért felelősek. A kerékpárosoknak a balesetet okozók körében betöltött aránya elérte a kimagasló 11 %-ot (782 balesetet okoztak kerékpárral). Megjegyzendő, hogy a személygépkocsi vezetőkön kívül 10 % feletti baleseti részesedése kizárólag a kerékpárosoknak van, és az igazi kerékpáros hónapok még csak most kezdődtek el. A kerékpárosok kirívó helyzetét az is jelzi, hogy ők több közlekedési balesetet okoztak, mint a tehergépkocsi és az autóbuszvezetők összesen.

Pdf formátumban letölhető baleseti statisztikai részletes elemzés

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.

...
2026.07.07. 09:03

Nagyon élt a használtautópiac

Kiugró forgalommal zárta az elmúlt félévet a használtautó-import.