2020.10.13, 15:17
16 halott egy hét alatt

Tizenhat halálos balesetben 16 ember vesztette az életét a múlt héten az útjainkon. A hirtelen érkezett rossz idő felkészületlenül érte a közlekedőket.

A múlt héten 1349 közúti baleset jutott a hatóságok tudomására. Mindebből 314 járt személyi sérüléssel – 79 súlyos, 219 könnyű kimenetelű sérülés történt a balesetekben. És sajnos 16 esetben járt egy-egy halálos áldozattal a baleset. Ez magasabb szám a múlt hetinél, és közel megegyezik az egy évvel ezelőtt tapasztalttal. Ha emlékeznek tavaly a rendőrség október végén hirdette meg a felszaporodott balesetek miatt a „Vörös kód”-ot.

A múlt heti első baleset Iregszemcse lakott területén október 06-án délután történt. Egy 44 éves nő személykocsival bekanyarodás során nem adott elsőbbséget a vele szemből személyautóval érkező 45 éves férfinak, aki az ütközés elkerülése érdekében balra rántotta a kormányt, majd áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a vele szemből szabályosan, szintén személykocsival érkező 51 éves férfinak. A balesetben a 45 éves férfi a helyszínen meghalt, akivel ütközött az súlyos sérülést szenvedett.

Halálos Közlekedési Baleset Martonvásárnál
Halálos közlekedési baleset Martonvásárnál

Másnap Martonvásár mellett a 7-es számú főúton hajnalban történt baleset. Egy 78 éves nő vezetés közben rosszul lett, így autójával áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött a vele szemből érkező három autóval – egy 44 éves férfi által vezetett, egy 52 éves férfi által vezetett, valamint egy 52 éves nő által vezetett személygépkocsikkal. A balesetben az idős hölgy a helyszínen meghalt, valamint a sorban harmadik autóban ülő asszony súlyos sérülést szenvedett. Kevéssel a fenti baleset után Bagon egy 51 éves férfi menetrend szerint közlekedő autóbusszal elütötte az elé az úttestre kilépő 80 éves nőt, aki a balesetben a helyszínen meghalt.

Október 7-én késő délelőtt is történt halálos baleset. Üllőn egy 41 éves férfi személykocsival áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő 62 éves férfi által vezetett tehergépkocsival. A balesetben a személyautó sofőrje a helyszínen meghalt.

Halálos Baleset Történt Üllőnél
Üllői halálos baleset

Hetedikén még további halálos balesetek történtek. Kora délután Veszprémben egy útkereszteződésben egy 76 éves férfi személykocsival nem adott elsőbbséget a kanyarodó E. M. T. 40 éves férfi által vezetett autóbusznak és összeütköztek. Emiatt az autóbusz áttért a menetiránya szerinti bal oldalra és összeütközött a vele szemből érkező 77 éves férfi által vezetett személygépkocsival. A baleset következtében ez utóbbi idős sofőr a kórházba szállítását követően meghalt.

Még mindig hetedikén délután Békéscsaba közelében a 44-es számú főúton egy körforgalomban egy 44 éves férfi járműszerelvénnyel jobbra kanyarodva elütötte, az előtte, nem jobbra tartva kerékpározó 65 éves nőt, aki a balesetben a helyszínen meghalt. A baleset feltételezett oka, hogy a teherautósofőr nem a járműszerelvény sajátosságainak megfelelően közlekedett, valamint a kerékpáros megszegte a jobbra tartásra vonatkozó szabályokat.

Szintén hetedikén délután történt baleset Vác közelében az M2 autóúton. Egy 20 éves nő személygépkocsival a menetirány szerinti jobb oldalon lehaladt az úttestről, majd ellenkormányzást követően áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött a vele szemből érkező 36 éves férfi által vezetett személykocsival. A balesetben a fiatal nő helyszínen meghalt, a 36 éves férfi és utasa, egy 31 éves nő könnyű sérülést szenvedett.

Október nyolcadikán esti halálos balesetek történtek. Előbb Budapesten a XVIII. kerület Nagykőrösi úton. Egy 42 éves férfi személykocsival a záróvonalat átlépve áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemben egyenesen közlekedő 58 éves férfi által vezetett személygépkocsival, amely ezt követően az út menti árokba borult. A gyanú szerint a balesetet okozó jármű az ütközést követően megpördült és nekiütközött egy 51 éves férfi által vezetett motorkerékpárnak is. A baleset során a vétlen autós a helyszínen elhunyt, a 42 éves, az eddigi vizsgálat szerint hibázó sofőr, a motoros és a motorkerékpár utasa, egy 47 éves nő könnyű sérüléseket szenvedtek.

Baleset A Nagykőrösi úton
Baleset a Nagykőrösi úton

A másik esti baleset vidéken történt, Fülöpszállás közelében. Egy 44 éves férfi tehergépkocsival elütötte az úttesten előtte keresztben, sötét ruhában láthatósági mellény nélkül áthaladó 55 éves román-magyar kettős állampolgárságú gyalogos férfit. A balesetben a gyalogos a helyszínen meghalt.

Október 9, péntekre is jutott halálos kimenetelű baleset. Himesháza közelében délután egy 19 éves nő személykocsival elütötte az út szélén kerékpárja mellett álló 81 éves férfit, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után meghalt.

Miként péntekre, úgy szombatra is egy halálos baleset jutott: Debrecen közelében közúton, délután egy 63 éves férfi személykocsival jobbra az útpadkára lehajtott, majd onnan visszasodródva a baloldali útárokban egy fának ütközött. A balesetben a helyszínen meghalt.

Vasárnap öt halálos baleset történt. Az első Kecskemét közelében az M5 autópálya jobb pályatestén hajnalban. Egy 33 éves külföldi állampolgár személykocsival elütötte a belső forgalmi sávban, fényvisszaverő mellényt nem viselő 30 éves férfi gyalogost, aki a helyszínen meghalt. A következő eset Veszprém megyében, Csögle közelében történt délelőtt. Egy K. S. 44 éves férfi személyautóval ismeretlen okból az úttestről balra lehaladt és egy út menti fának ütközött és a balesetben a helyszínen meghalt.

Szintén vasárnap délelőtt Budapesten is történt halálos kimenetelű baleset. A XI. kerületben egy 45 éves férfi autóbusszal jobbra kanyarodás közben összeütközött a vele azonos irányban a kerékpársávon elektromos rollerrel közlekedő, ezidáig ismeretlen személyazonosságú 30-40 év körüli ázsiai férfival, aki a helyszínen meghalt. A baleset okát vizsgálják.

Kora délután Dabas mellett történt halálos baleset. Egy 56 éves férfi teherautóval eddig tisztázatlan ok miatt áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő 47 éves férfi által vezetett tehergépkocsival. A balesetben a gyanú szerint a balesetet okozó sofőr a helyszínen meghalt, egyik utasa súlyos, másik utasa könnyű sérülést szenvedett.

Az utolsó múlt heti halálos kimenetelű baleset Nógrád megyében, Szécsényfelfalu közelében délután történt. Egy 35 éves nő személyautóval az úttesten megpördült és az út menti árokba sodródott, ahol a tetejére borult. A balesetben az utasok közül egy 16 éves fiú a helyszínen meghalt, további 1 fő súlyos, 3 fő pedig könnyű sérülést szenvedett.

Jó sok a munka az M0 körgyűrűn

Továbbra is torlódásokra kell számítani az M0 körgyűrűn az arra közlekedőknek.

...
2024.04.19. 19:35

Jó sok a munka az M0 körgyűrűn

Továbbra is torlódásokra kell számítani az M0 körgyűrűn az arra közlekedőknek.

Hétvégi fővárosi forgalomkorlátozások

Szombaton délután forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt.

...
2024.04.19. 16:00

Hétvégi fővárosi forgalomkorlátozások

Szombaton délután forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt.

Javult Debrecen környékének a közlekedése

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát.

...
2024.04.19. 09:47

Javult Debrecen környékének a közlekedése

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát.

Kötelező biztosítás robogókra

FBAMSZ: a segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

...
2024.04.19. 07:37

Kötelező biztosítás robogókra

FBAMSZ: a segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni.

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

...
2024.04.18. 08:14

Bővítik a töltő-hálózatot

Elektromos töltők telepítéséhez újabb támogatást kapott az MVM Mobiliti.

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

...
2024.04.16. 08:28

Melyik a legjobb?

Itthon ismét keresik az év körforgalmát – vajon egy angol körforgalom nyerhetne?

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.

...
2024.04.15. 10:17

Veszélyes vasút

Idén már tizenöt emberéletet követelt a figyelmetlenség és a szabályok megszegése: hívta fel a figyelmet a MÁV.

Dugótipp keddre-szerdára

Az M1-M7 közös bevezetőszakaszán festenek majd burkolati jeleket, emiatt terelések, korlátozások várhatóak a térségben.

...
2024.04.15. 06:08

Dugótipp keddre-szerdára

Az M1-M7 közös bevezetőszakaszán festenek majd burkolati jeleket, emiatt terelések, korlátozások várhatóak a térségben.