2023.11.30, 06:29
13 000 Ft-ot spóroltak a kgfb váltók

A végéhez közeledik az év végi kötelező gépjármű felelősség-biztosítási kampány, amelyben a 2010 előtt gyártott személyautókra péntek éjfélig köthettnek új biztosítást a tulajdonosok és üzembentartók.

Az új biztosításra váltók száma a várakozásokkal ellentétben némileg nőtt a múlt évhez képest – közölte a Netrisk biztosításközvetítő a november 27-ig, vagyis pár nappal a kampányzárás vége előtt beérkezett adataira hivatkozva. Eddig több mint 21 500-an váltottak új kötelezőre, ami meghaladja a az egy évvel korábbi kampányban mért számot. Az új szerződések éves átlagdíja 30 900 forint, 13,7 százalékkal meghaladja az újrakötéskor érvényben lévő, 27 200 forintos éves díjat. Besnyő Márton, a Netrisk vezetője szerint ugyanakkor, ha az érintettek nem kötöttek volna új kötelezőt, akkor a meglévő szerződésük több mint 44 ezer forintos díjjal ment volna tovább. Azaz szerződésenként átlagosan 13 ezer forintot takarítottak meg az új biztosításra váltó autósok.

Az idei váltási kampányban érintettek autóinak átlagéletkora közel 16 év, ami megfelel a magyarországi átlagnak. Az idei első fél év végén a több mint 4 millió Magyarországon nyilvántartott személyautó átlagéletkora 15,6 év. A netriskes összeállítás szerint az idei kampányban a Suzuki, az Opel és a Volkswagen volt a három legnépszerűbb márka, ezekre a márkákra 25-29 ezer forintos éves díjjal lehetett új kötelezőt kötni. A Ford, a Toyota, a Renault, a Skoda, a Peugeot és a Fiat került még be a top 10-be a márkák közé, ezekre 28-35 ezer forintos jövő évi kötelező átlagdíj jött ki.

Semmi drift, jelölhetnék az idős vezetőket

Újabb részletek a készülő KRESZ-ről: az ötödik minisztériumi háttérbeszélgetésen osztottak meg információkat az újságírókkal a kreszváltozáson dolgozó munkacsoport tagjai.

...
2024.10.21. 12:03

Visszatérő feladat

Forgalomkorlátozás lesz az M0-s autóút Hárosi Duna-hídján javítási munkák miatt.

...
2024.10.20. 07:59

Visszatérő feladat

Forgalomkorlátozás lesz az M0-s autóút Hárosi Duna-hídján javítási munkák miatt.

Tiszta üzemű busz bevetésen

Érd és Budapest között folytatódik a csuklós hidrogén üzemanyagcellás autóbusz tesztje.

...
2024.10.19. 06:59

Tiszta üzemű busz bevetésen

Érd és Budapest között folytatódik a csuklós hidrogén üzemanyagcellás autóbusz tesztje.

Lemossák szombaton a Rákóczi hidat

Budapest második legnagyobb forgalmú hídját is lemossák a hétvégén. Emiatt lehet torlódás.

...
2024.10.18. 18:16

Lemossák szombaton a Rákóczi hidat

Budapest második legnagyobb forgalmú hídját is lemossák a hétvégén. Emiatt lehet torlódás.

Tolják a szekeret rendesen

Eddig háromezernél több vállalkozásnak ítéltek meg vásárlási támogatást elektromos gépjárművek beszerzéséhez.

...
2024.10.18. 11:54

Tolják a szekeret rendesen

Eddig háromezernél több vállalkozásnak ítéltek meg vásárlási támogatást elektromos gépjárművek beszerzéséhez.

Sávlezárás az M5-ösön

Forgalomkorlátozás lesz az M5-ös autópálya soroksári csomópontjánál csütörtöktől hétfőig.

...
2024.10.17. 06:53

Sávlezárás az M5-ösön

Forgalomkorlátozás lesz az M5-ös autópálya soroksári csomópontjánál csütörtöktől hétfőig.

Útdíjcsalás próbarendszámmal

Próbarendszámokkal csalt el mintegy 50 millió forintnyi útdíjat egy fuvarozócégeket vezető házaspár.

...
2024.10.16. 09:02

Útdíjcsalás próbarendszámmal

Próbarendszámokkal csalt el mintegy 50 millió forintnyi útdíjat egy fuvarozócégeket vezető házaspár.

Részegen rolival se!

Fővárosi Ítélőtábla: elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.

...
2024.10.15. 17:54

Részegen rolival se!

Fővárosi Ítélőtábla: elektromos rollerrel is elkövethető az ittas járművezetés.