2022.09.20, 10:51
11 halott 7 napra

A múlt hét közúti baleseteinek szomorú mérlege 11 halálos áldozatot mutat.

Enyhén mérséklődött a nyári hónapokhoz képest a heti összbalesetek száma, legalábbis azoké, amelyekről a hatóságok tudomást szereznek. A szeptember 12-vel induló héten 1352 közúti közlekedési baleset szerepel a jelentésekben. Ezek közül 243 járt könnyű-, és 85 súlyos sérüléssel. 10 tragikus kimenetelű baleset történt, amelyekben 11 ember vesztette az életét.

A múlt heti első halálos kimenetelű közúti baleset Budapesten, az M3-as autópálya jobb pályatestén – Budapest XV. kerület illetékességi területén – szeptember 13-án, kedden délután történt. Egy 49 éves nő személygépkocsival a belső forgalmi sávban haladva – ez idáig ismeretlen okból – a gépkocsi felett elvesztette uralmát, és nekiütközött a középső forgalmi sávban haladó, egy 47 éves férfi által vezetett személygépkocsinak. Ezt követően a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött majd oldalára borulva a középső forgalmi sávban állt meg. A balesetben a női sofőr a helyszínen elhunyt.

Halálos Baleset Miatt Lezárták Az M3 Ast A Fővárosból Kive
Halálos az M3-as bevezető szakaszán Budapesten (MTI fotó)

Szerdán, szeptember 14-én történt a múlt heti második halálos kimenetelű baleset. Zala megyében, Nagykanizsa lakott területén délután egy 56 éves férfi, az általa vezetett tehergépkocsiból és a hozzákapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel egy gyalogosátkelőhelynél nem vette észre az ismeretlen körülmények között kerékpárt tolva-, vagy hajtva az úttesten áthaladni szándékozó 9 éves fiút. A fiút a tehergépkocsi elejével fellökte, majd áthaladt rajta, a gyermek a helyszínen meghalt.

A harmadik múlt heti halálos baleset napja szeptember 15, csütörtök volt. Veszprém megyében, Pula közelében reggel egy 53 éves nő személygépkocsival a vizes útburkolaton megcsúszott, áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött a szemből érkező, egy 48 éves férfi által vezetett járműszerelvénynek. A balesetben a személyautó sofőrje a helyszínen meghalt.

Csütörtökön megtörtént a negyedik halálos baleset is. Jász-Nagykun-Szolnok megyében, Jászberény közelében késő délután egy 19 éves férfi személygépkocsival a vizes úttesten megcsúszott, majd a jobb oldali útpadkára sodródott és egy fának ütközött. A balesetben a fiatal sofőr a helyszínen meghalt.

És az ötödik halálos közúti baleset is csütörtökön történt a múlt héten. A rendelkezésre álló adatok alapján éjszaka egy személygépkocsi haladt Budapesten, a XI. kerület Hunyadi János úton, a 6-os számú főút irányából a Budafoki út irányába. A Mezőkövesd út kereszteződése előtti balos kanyarívben a sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, és az utat elválasztó járdaszigetre hajtott, ahol a közvilágítási oszlopnak ütközött. A balesetben a sofőr súlyosan megsérült, 24 éves férfi utasa a helyszínen az életét vesztette.

Halálos Baleset A Xi. Kerületben
Halálos baleset a fővárosban, a Xi. kerületben (MTI fotók)

Szeptember 16-án, pénteken történt meg a hatodik múlt heti halálos közúti baleset. Heves megyében, Bélapátfalva közelében délidőben egy 19 éves férfi személygépkocsival a menetirány szerinti jobb oldalon letért az úttestről és egy fának ütközött, majd felborult. A balesetben a gépkocsi utasa, egy 18 éves férfi a helyszínen meghalt, a sofőr súlyos, míg másik utasa, egy 24 éves férfi életveszélyes sérülést szenvedett.

Péntek éjszaka megtörtént a hetedik múlt heti halálos közúti baleset is. Győr-Moson-Sopron megyében, Levél lakott területén egy 57 éves férfi személygépkocsival elütött egy – a kivilágítatlan útszakaszon, láthatósági mellény nélkül közlekedő – az úttesten gyalogló ismeretlen személyazonosságú 55-60 év körüli férfit, aki a helyszínen meghalt.

Szombat éjszaka is történt egy halálos közúti baleset. Pusztamonostor közelében, a 32. számú főúton egy 47 éves férfi személygépkocsival elütötte az úttesten előtte, vele azonos irányban – sötét ruhában, láthatósági mellény nélkül – haladó 51 éves férfi gyalogost. A balesetben a gyalogos a helyszínen meghalt. A vizsgálat jelen állása szerint az autóvezető ittas állapotban, nem az út-, és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel vezette a járművet, ráadásul a gyalogos megszegte a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályokat.

A kilencedik múlt heti halálos baleset megtörténte vasárnap reggelre esett. Berhida közelében egy 19 éves férfi személygépkocsival előzés közben elvesztette uralmát a járműve irányítása felett, letért az úttestről, és egy fának ütközött. A balesetben a gépkocsi vezetője és utasa súlyos sérülést szenvedett, őket a mentők kórházba szállították. Azonban a sofőr orvosi ellátása közben meghalt.

Szintén vasárnap reggel történt a múlt heti tizedik halálos közúti baleset is. Baranya megyében, Vásárosdombó lakott területén egy vasúti átjáróban egy 36 éves férfi személygépkocsival a vasúti átjárót biztosító fényjelzőkészülék tilos jelzését figyelmen kívül hagyva hajtott a sínekre, ahol összeütközött az érkező személyvonattal. A balesetben az autó vezetője és utasa, egy 34 éves nő a helyszínen meghaltak.

 

Obb 30ev 2

Kamionstop megszakításokkal

A húsvéti hétvégén módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása.

...
2024.03.28. 19:11

Kamionstop megszakításokkal

A húsvéti hétvégén módosul a nehézgépjárművek forgalomkorlátozása.

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

...
2024.03.28. 08:10

Erős torlódások lesznek az Árpád hídnál

Budapesten várhatóan az idén elkezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása.

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

...
2024.03.27. 15:22

Súlyos buszbaleset Németországban

Öten meghaltak Lipcse közelében, amikor egy Flixbus árokba hajtott, és felborult.

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

...
2024.03.27. 12:36

Magyar kapás az osztrákoknál

Megfogták az első magyar extrém gyorshajtót Ausztriában.

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

...
2024.03.27. 07:12

A hétvégén már sokan bringáztak

Az elmúlt hosszú hétvégén sokan vették elő a kerékpárokat, és így lesz ez a húsvéti időszakban is.

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

...
2024.03.26. 10:04

Útdíjkalkulátor buszoknak

Elérhető a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hivatalos útdíjkalkulátora a 3,5 tonna feletti autóbuszok üzemeltetői számára.

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.

...
2024.03.26. 07:26

Hidegfronti hatás Németországban

Ketten meghaltak egy tömegbalesetben Németországban.

Dugóígéret kedd-szerdára

Útjavítási munka miatt forgalomkorlátozás lesz az M1-M7 bevezető szakaszán.

...
2024.03.25. 09:48

Dugóígéret kedd-szerdára

Útjavítási munka miatt forgalomkorlátozás lesz az M1-M7 bevezető szakaszán.