A Magyar Közút országszerte közel 150 munkaterületen, összesen 342 kilométeren folytat 55 milliárd forint értékű útfelújítást és fejlesztést.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) sajtóközleményében Mosóczi László, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára ismertette, hogy 2021-ben az előző évihez képest kétszeres hosszban, összesen több mint ezer kilométeren kezdődnek meg az útfelújítási munkák. A 300 milliárd forintot is elérő összértékű idei korszerűsítések elsődleges célja a vidéki életminőség, a kistelepülések megközelíthetőségének javítása.
Az építések közül több a különféle közlekedési módok jobb elérhetőségét célozza: egy 2,7 kilométeres szakaszt újítanak fel a Tiszaföldvár vasútállomáshoz, körforgalmat építenek a Tiszakécske hajóállomáshoz vezető úton. A 33-as főúton az önkormányzati beruházásban készülő Debrecen-Kismacs kerékpárutat átvezető csomópont épül. Több mint öt kilométeren újul meg a Soltvadkert-Szeged, a Szarvas-Szentes és a Tokaj-Taktaharkány összekötő utak egy-egy szakasza.
Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatójának a tájékoztatása szerint a projektek harmada már elindult, a következő hónapokban folyamatosan rajtolnak az újabb munkákkal. Ha a kivitelezőkkel együtt az eddigi ütemben tudnak haladni, a 2021-es az elmúlt tíz év legnagyobb mértékű közutas beruházási programja lehet.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.