Komárom-Esztergom megyében az idén 40,5 kilométernyi útszakasz újulhat meg, közel 7 milliárd forint értékben.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint a leghosszabb egybefüggő felújítás a 13-as úton zajlik majd, itt Kisbér, Komárom és az országhatár között 5,5 kilométernyi útpályát hoznak rendbe, 1,3 milliárd forint költséggel. Az Őrisáp-Bajót összekötő út közel 3,2 kilométeres szakaszán, a Tatabánya-Kisbér összekötő út 2,7 kilométeres szakaszán, valamint a várgesztesi bekötőúton a kivitelező már megkezdődtek a munkálatok. További jelentős beruházások zajlanak majd Bajna, Bajót, Császár, Dad és Mogyorósbánya környékén. A beruházások során megújul az aszfaltburkolat, a vízelvezetés, a forgalmi jelek, valamint a szakaszokon található korlátokon és más műtárgyakon is elvégzik az állagmegóvó beavatkozásokat. A felújítások forgalomkorlátozásokkal járnak.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Megválaszolható kérdések
Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Az erős forint hatása
Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan
Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
A buszsáv a buszoké
Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Csaló SMS üzenetek
A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Nőtt az üzemanyag-fogyasztás
Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Zenével a biztonságosabb utakért
Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
Változó biztosítási díjak
Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.
