2021.03.30, 12:54
Halálra gázolt egy embert, majd külföldre menekült

Vádat emeltek egy lengyel sofőr ellen, aki Nógrád megyében halálra gázolt egy gyalogost, majd hazájába menekült.

A Nógrád megyei főügyész, Bóna Gyula közleménye szerint a Balassagyarmati Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt vádat emelt egy 40 éves katowicei férfival szemben, aki 2020 áprilisában Nagyorosziban elütött egy gyalogost, majd segítségnyújtás nélkül elmenekült. A férfi a baleset reggelén indult Lengyelországból Tolna megyébe, majd délután vissza hazájába. Nagyorosziban, nappali látási viszonyok között, egy gyártelep előtt az útpadkára hajtott, és hátulról, mintegy 50 kilométer/órás sebességgel ütötte el a 43 éves sértettet.

A vádlott a baleset után a megrongálódott autójával megállás nélkül továbbhajtott, nem győződött meg arról, hogy a sértett segítségnyújtásra szorul-e. Az árokban fekvő sértettet csak mintegy fél óra elteltével látta meg egy busz utasa, mentőt hívtak hozzá, de az életét nem lehetett megmenteni. A főügyész közölte: a rendőrök a térségben lévő kamerák felvételeinek elemzésével röviddel a baleset után már ismerték a jármű pontos típusát és rendszámát, majd szlovák és lengyel kollégáik segítségével Lengyelországban elfogták a sofőrt. A férfi tagadja a cselekmény elkövetését. Az ügyészség azt indítványozta, hogy ha a vádlott a tárgyalás megkezdése előtt, az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmények elkövetését, ítéljék 5 év börtönre, továbbá a járművezetéstől 8 évre tiltsák el.

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14