2021.03.22, 09:49
Jelentősen leesett a balesetek száma

A március 8-tól érvényes járványügyi korlátozások a közúti balesetek számára is hatottak: a csúcshetekhez képest feleannyi baleset történt, mindezekből kettő követelt halálos áldozatot.

A múlt héten 742 közúti közlekedési baleset jutott a hatóságok tudomására. A heti baleseti szám nagyon ritkán megy ezer alá, a legaktívabb időszakokban pedig 1400 körüli számokat is produkál. Mindez jelzi milyen mértékben mérséklődött a forgalom a járványügyi korlátozások fokozásával, az óvodai-, általános iskolai és bevásárló körök kiesésével, valamint az e területeken dolgozók munkahelyre ingázásának elmaradásával. A fenti baleseti számból 88-ban történt könnyű-, 35-ben pedig súlyos sérülés. Két baleset követelt egy-egy halálos áldozatot.

A múlt heti két halálos balesetből az első március 15-én hétfőn történt Budapesten. A XIV. kerület Kacsóh Pongrác úti felüljárón kora délután egy 50 éves férfi motorkerékpárral haladt, mikor elvesztette az uralmát járműve felett és elesett. Olyan szerencsétlen volt a bukás, hogy a motoros a kórházba szállítását követően a sérüléseibe belehalt.

A múlt heti második halálos baleset Kecskeméten történt március 20-án, koraeste. Az 52-es számú főúton, a kijelölt gyalogosátkelőhelyen, egy 46 éves férfi személygépkocsival elütötte az ott áthaladni szándékozó 80 éves nő gyalogost. A baleset következtében a néni a helyszínen meghalt. (Az eset helyszínelése a fenti MTI fotón).

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

...
2026.09.19. 08:40

A használt hibridek a legdrágábbak

A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

...
2026.09.18. 07:31

A kisebbeknek kedveznek

Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

...
2026.09.17. 16:50

Autómentes hétvége lezárásokkal

Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

...
2026.09.16. 17:37

Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?

Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

...
2026.09.14. 16:26

A cél a közlekedésbiztonság erősítése

A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

...
2026.09.07. 15:49

Gond volt a közbeszerzéssel

Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

...
2026.09.06. 12:53

Csalás a műszaki vizsgán

Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.

Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat

Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

...
2026.09.04. 06:14