Egyhónapos jogosítvánnyal vezetett és súlyos balesetet okozott a hajdúhadházi férfi: vádat emeltek ellene.
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség ismertette, hogy a Debreceni Járási Ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki egy előzés során – gyakorlatlansága miatt – összeütközött egy másik járművel, így utasa súlyosan megsérült. A baleset 2019. március 23-án, 9 órakor történt. Az akkor egy hónapos gépjárművezetői engedéllyel rendelkező férfi Hajdúhadházról Debrecen felé haladt a 4-es számú főúton személygépkocsival, mellette ült a sértett. A vádlott és a sértett is használta a biztonsági övét.
Ideális időjárási és látási viszonyok mellett a vádlott az előtte haladó tehergépkocsit akart megelőzni, amelynek a vezetője jól láthatóan irányjelzőt használt, és a sebességét folyamatosan csökkentette. A férfi azonban nagyfokú figyelmetlensége folytán mindezt későn vette észre, az előzés során nem tartott kellő oldaltávolságot a kanyarodó tehergépkocsi mellett, ezért annak hátsó részéhez ütközött igen nagy sebességgel. A baleset következtében a vádlott utasa többszörös, 8 napon túl gyógyuló töréses sérüléseket szenvedett, amelyek egy része maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyult.
A baleset és a sértett sérülései a vádlott KRESZ szabályszegő magatartása miatt jött létre. Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatta le. A Debreceni Járási Ügyészség a jelenleg ismert helyen, külföldön tartózkodó vádlott ellen maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a járásbíróság az eljárást a vádlott távollétében folytassa le és vele szemben felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki, továbbá meghatározott időre tiltsa el őt a közúti járművek vezetésétől.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.