Újabb, ún. büntetőfékezéses ügyben emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki haragudott a sógorára, ezért gépkocsijával megállásra kényszerítette, illetve leszorította az útról.
A vádirat lényege szerint 2020 júliusában a vádlott és sógora Nyírkarászon tartózkodtak, és a vádlott azt látta, hogy a vele haragos viszonyban lévő sógora beül egy személygépkocsiba. A vádlott elhatározta, hogy beszélni fog a sógorával, ezért követte saját gépkocsijával a Petneháza felé tartó sógorát. Utóbbi gépkocsiban összesen négyen utaztak. A vádlott a két település közötti útszakaszon utolérte a másik gépkocsit, annak előzésébe kezdett kb. 90-100 km/h sebességgel, és közben „ráhúzta” a kormányt az előzött járműre, így annak vezetője jobbra rántotta a volánt. Bevágott a megelőzött autó elé, és többször indokolatlanul fékezett, ezzel kényszerítette fékezésre és irányváltoztatásra a mögötte haladót. Azt sem engedte a vádlott, hogy őt megelőzzék, áttért a szemközti sávba, váltogatta a sávokat, majd végül keresztbe állt az úttesten. Ekkor a másik gépkocsi visszafordult Nyírkarász irányába, azonban a vádlott utána hajtott, megelőzte, és ismét büntetőfékezéssel veszélyeztette az abban ülők életét. Mikor a vádlott újra keresztbe állt az úttesten a gépkocsijával, a másik gépkocsi tolatva próbált menekülni, de a vádlott a gépkocsija lámpáit villogtatva követte, majd végül elhajtott a helyszínről. Az ügyészség közúti veszélyeztetetés bűntette miatt emelt vádat a férfival szemben, és azt indítványozta, hogy a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje a vádlottat és tiltsa el a közúti járművezetéstől is, valamint pénzbüntetést is szabjon ki vele szemben. Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.