Lecsapott a rendőrség egy Pest megyei műszaki vizsgaállomáson bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt.
A Központi Nyomozó Főügyészség sajtóközleménye szerint a a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást folytat egy Pest megyei műszaki vizsgaállomás dolgozói ellen. A gyanú szerint a meghatalmazottként rendszeresen eljáró “polgári személyek” jogosulatlan anyagi előnyt biztosítottak a műszaki vizsgabiztosként ott dolgozó kormánytisztviselőknek, az összeg gépjárművenként ötezer forint volt. A vesztegetési pénz átvételekor tetten ért vizsgabiztosoktól megközelítőleg háromszázezer forint készpénz került elő, a kutatások során több millió forintot, két személyautót foglalt le a hatóság, amely három bankszámlát és egy ingatlant is zárolt. Az ügyészség elrendelte a műszaki vizsgaállomás valamennyi vizsgabiztosának és a korrupciós pénzt biztosító személyeknek az őrizetét, őket gyanúsítottként hallgatta ki. A nyomozó ügyészség három ember esetében indítványozta a letartóztatás elrendelését. (Fotó: Magyarország Ügyészsége)
Nyugtatók és kábítószer együtthatása
Az árokban kötött ki a bódult sofőr - videóval.
Nyugtatók és kábítószer együtthatása
Az árokban kötött ki a bódult sofőr - videóval.
Mossák a Rákóczi hidat szombaton
Budapesten folytatódik a Duna hidak tisztítása.
Mossák a Rákóczi hidat szombaton
Budapesten folytatódik a Duna hidak tisztítása.
Két hiba egy estére
Stoptáblánál okozott balesetet az ittas sofőr.
Két hiba egy estére
Stoptáblánál okozott balesetet az ittas sofőr.
Ez a megoldás mindenkinek fájna
Magyar Autóklub: a Fővárosi Önkormányzat 10-ből 6 autót kitiltana Budapest útjairól, ha bevezetné az idősebb autók behajtási korlátozását.
Ez a megoldás mindenkinek fájna
Magyar Autóklub: a Fővárosi Önkormányzat 10-ből 6 autót kitiltana Budapest útjairól, ha bevezetné az idősebb autók behajtási korlátozását.
Érdemes erre figyelni a városi parkoláskor
Mi az a kizárólagos lakossági parkolás? Aki nem ismeri, annak sokba kerülhet.
Érdemes erre figyelni a városi parkoláskor
Mi az a kizárólagos lakossági parkolás? Aki nem ismeri, annak sokba kerülhet.
Német szigor az utcai versenyzőkkel szemben
Versenyezgettek kicsit, végül autó nélkül tértek haza.
Német szigor az utcai versenyzőkkel szemben
Versenyezgettek kicsit, végül autó nélkül tértek haza.
Gépjármű utánpótlás az OBB-nél
Az ORFK-OBB hét darab új VW Transportert vett át, hogy minden vármegyei szervezetnél szolgáljon egy kisbusz, amely segíti a megelőzési munkát.
Gépjármű utánpótlás az OBB-nél
Az ORFK-OBB hét darab új VW Transportert vett át, hogy minden vármegyei szervezetnél szolgáljon egy kisbusz, amely segíti a megelőzési munkát.
Lehetőség az infrastruktúra fejlesztésre
Pályázni lehet falvak járdáinak, hídjainak, kerékpárútjainak felújítására.
Lehetőség az infrastruktúra fejlesztésre
Pályázni lehet falvak járdáinak, hídjainak, kerékpárútjainak felújítására.