Magyarországon a személygépkocsik száma 2010 és 2019 között 28 százalékkal, az átlagéletkoruk 3 évvel nőtt.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint 2010 és 2019 között a személyautók száma az országunkban 828 000 darabbal 3,8 millióra emelkedett. 2019-ben száz 15. életévét betöltött állampolgárra 44 személykocsi jutott, 11-gyel több, mint 2010-ben. Ugyanezen 9 év alatt a személyautók átlagéletkora 3 évvel nőtt. Egy éve a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 14,4 évben jelölte meg az átlagéletkort. Mindez jelzi, hogy a lakosság az új autók dinamikusan növekvő árait nem tudja követni, emiatt a használtautópiacon keresi meg a járművét. Az utóbbi évben a használtautópiacon is áremelkedés figyelhető meg, egyrészt mivel a magyarországi újautópiac szűkülésével csökken a belső piacról származó használtautó-utánpótlás. Másrészt a használtautópiacot részben járművekkel ellátó használtautóimportban érkező kocsik ára is emelkedett az az euróhoz képest értéktelenedő forint, valamint a járványhelyzeti intézkedések okán csökkenő behozatali szám miatt.
Az átlagéletkor értékeléséhez jó tudni, hogy az EU személygépjárműpark átlagéletkora is folyamatosan növekszik, az ACEA (European Automobile Manufacturers Association) adatai szerint 2019-ben a személyautók átlagéletkora 11,5 év volt. A legalacsonyabb átlagéletkorral Luxemburg dicsekedhet, ott 6,5 év az átlag, a második Ausztria 8,3 évvel, a legmagasabb a litván, az észt és a román átlag 16 évvel. Az átlagéletkor Németországban is átlépte már a 10 évet, miközben a Lajtától keletre eső tagországok autókereskedői folyamatosan ürítik a német használtautópiacot. Persze az is kérdés, hogy mennyire kell „kétségbeesni” az adatokat látva. Egy 14 éves autó ma nem ugyanazt jelenti, mint a nyolcvanas, vagy kilencvenes években, hiszen az autóipar technológiai fejlődése a gyártott autók élettartamára is jó hatással van, egyre később jelenik meg a sérülésmentes karosszérián a korrózió, a motorok is több futott kilométert bírnak ki felújítás nélkül (természetesen ez márkánként, típusonként eltérő, azonos gyártó termékeit érdemes összevetni hasonlítási célból).

A KSH adatai alapján 2019-ben a Magyarországon üzemelő, fent említett 3,8 millió személykocsi 19 százaléka Budapesten, 21 százaléka a megyei jogú városokban, 33 százaléka a városokban, és 27 százaléka a községekben volt bejegyezve. A GKI elemzése szerint jelentősen eltér a személygépkocsik számának növekedése az egyes megyékben: 2010 és 2019 között a regisztrált gépkocsik száma Győr-Moson-Sopron megyében 37 százalékkal, Pest megyében 36, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 34 százalékkal nőtt, míg Tolna, Békés és Baranya megyében csupán 22, 21, illetve 20 százalékkal.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A használt hibridek a legdrágábbak
A hibrid autók tartják meg legjobban az értéküket, miközben egyre kevesebb az olcsó autó a piacon.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
A kisebbeknek kedveznek
Olaszországban egy évre eltörlik a járműadót a motorkerékpárokra valamint a kisebb teljesítményű személygépjárművekre.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Autómentes hétvége lezárásokkal
Budapesten lezárásokra, forgalmi változásokra kell készülni az autómentes hétvégén.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
Utcán mérik a károsanyag kibocsátást?
Környezetvédelmi ellenőrzési akciót szervez a közutakon a KTI az Európai Mobilitási Héten.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
A cél a közlekedésbiztonság erősítése
A Bethesda Gyermekkórház és a MÁV-csoport is csatlakozott a „biztonság hete” rendezvénysorozathoz.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Gond volt a közbeszerzéssel
Csúszhat az új horvát elektronikus autópályadíj-rendszer bevezetése.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Csalás a műszaki vizsgán
Elfogtak egy férfit, aki kenőpénzért engedett át a járműveket a műszaki vizsgán.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.